Amikor 150 izlandi vonult fel a NATO ellen, hogy megvédjék az elfek lakhelyeit

2017. szeptember 13. 16:34

Izland legendás teremtényei, az elfek egészen napjainkig fontos részét képezik a szigetország életének. Nem egyszer előfordul, hogy építkezések tervei változtak meg miattuk, 1982-ben pedig egy NATO-ellenes megmozdulás „kulcsszereplőivé” léptek elő.

Korábban

A Mások Északról, avagy mit keresnek a Trónok Harca szörnyetegei az izlandi sagákban?
Kétszáz év után tárgyalják újra Izland utolsó halálos ítélettel végződött bírósági ügyét
Amikor a tűz és jég országában tanácskoztak a „kis hidegháború” lezárásáról

Az elfek, vagy ahogyan a helyiek nevezik őket, a huldufólk (szó szerinti fordításban: rejtett emberek) Izland népi hiedelemvilágának fontos részét képezik. Az elmúlt évtizedekben több alkalommal is tartott közvéleménykutatások szerint az izlandiak több mint 50%-a, ha nem is hisz bennük teljes bizonyossággal, legalábbis elképzelhetőnek tartja a létezésüket. Ólafur Ragnar Grímsson, aki 1996 és 2016 között a szigetország elnöke volt, egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy „mivel az izlandiak olyan kevesen voltak, a régi időkben megkétszereztük a létszámunkat az elfekről és tündérekről szóló történetekkel.”

A kicsi, emberszerű, kőházakban élő, rejtőzködő lények „tevékenysége” pedig nem egyszer komoly hatással is volt az izlandiak életére – még a 20. században is. Egy alkalommal például, az 1930-as évek végén egy új út építésébe fogtak, amely a tervek szerint keresztülvezetett volna az Álfhóll (Elf domb) nevű sziklán, amelyet így lebontásra ítéltek. Az építkezés azonban pénzügyi problémák miatt leállt, majd amikor egy évtized múltán ismét nekifogtak, az építőgépek sorra lerobbantak, a szerszámok pedig egymás után elvesztek vagy megrongálódtak, így az Álfhóll lebontása ezúttal is meghiúsult.

Az 1980-as években aztán ismét nekikezdtek az útépítésnek, és a betonozás egészen a dombig a tervek szerint haladt. Amikor azonban a sziklához értek, a bontáshoz hozott fúró pillanatok alatt beletört kőbe. Erre egy új fúrót hoztak, ami szinte azonnal hasonló sorsra jutott. Ekkor a munkások, hatalmas médiafigyelem által övezve, kijelentették, hogy ők többet a közelébe nem mennek a dombnak semmiféle szerszámmal. Az Álfhóllt ezt követően a helyi önkormányzat kulturális örökséggé nyilvánította, így mind a mai napig megtekinthető az érdeklődők számára, míg a Reykjavikot és Kópavogurt összekötő út végül a dombot megkerülve épült meg.

1982-ben egy egyszerű útépítésnél sokkal komolyabb kérdésben is felmerült az elfek kérdése. A huldufólk ezúttal egy régóta húzódó belpolitikai konfliktus részévé vált, amikor 150 baloldali aktivista buszra ülve kiutazott a Keflavik városa mellett álló NATO katonai bázishoz, hogy ott felkutassák „az amerikai lopakodó repülőgépek által súlyosan veszélyeztetett elfeket.”

A megmozdulás – amely lényegében egy nyílt tüntetés volt a NATO katonai jelenlétével szemben – egy régóta húzódó politikai vita része volt, mert bár Izland a nyugati katonai szövetség egyik alapító tagja volt, a lakosság egy jelentős része következetesen azt követelte, hogy az ország semleges külpolitikát folytasson a hidegháború évtizedei alatt. A Keflavik melletti NATO bázis így egy rendkívül megosztó és érzékeny téma volt az izlandiak számára. Az elfek központba állítása pedig ügyes politikai húzás volt, hiszen sikeresen egyesítette a NATO-ellenes érzelmű állampolgárok és a környezetvédők csoportjait.

Az elfek jelentősége a 21. században sem halványult el. 2004-ben például egy építkezést megelőzően az építtetőnek egy kormányzati szakértőt kellett felbérelnie, hogy az megállapítsa, a kinézett helyszínen nincsenek régészeti lelőhelyek – különösen ideértve a huldufólk hagyományhoz kapcsolódó értékeket is.