Amerikai tengerészgyalogosok helyett végül politikai ellenfele áldozatául esett a nicaraguai szabadságharcos

Augusto César Sandino

A főváros Managua közelében, egy Niquinohomo nevű városkában született egy gazdag földbirtokos és a család mesztic szolgálólányának törvénytelen gyermekeként. Származását, bár fiatalon számos nehézséget okozott neki, soha nem szégyellte, sőt így büszkélkedett: „Nicaraguai vagyok, és büszke arra, hogy ereimben indián vér folyik, méghozzá nem kevés...”.

Apja kilencévesen vette magához, és ha anyagilag nem is, de szellemileg gondoskodott róla: iskoláztatta és gazdag könyvtárában művelhette magát. Huszonhat évesen menekülnie kellett, mert megpróbálta megölni az egyik helyi földesúr fiát, aki becsmérelte anyjának származását.

Hondurasban, Guatemalában, később Mexikóban kapott munkát, s mivel lépten-nyomon megtapasztalta a mindent átható amerikai befolyást, meggyőződésévé vált, hogy a jenkiknek semmi keresnivalójuk nincs Latin-Amerikában, az itt élő népeknek maguknak kell kezükbe venniük sorsuk alakítását.

Sandino 17 éves volt, amikor 1912-ben a belső torzsalkodásokba süllyedt Nicaraguát megszállta az amerikai hadsereg, de a rendszer ugyanolyan korrupt maradt. 1926 májusában liberális tisztek José Maria Moncada tábornok vezetésével fellázadtak a puccsal hatalomra került, konzervatív Adolfo Díaz elnök ellen.

A két fél amerikai nyomásra 1927-ben békét kötött, ennek leglényegesebb pontja szabad elnökválasztást helyezett kilátásba. Sandino a háború kezdetén tért haza, mert úgy vélte: „ha Nicaraguában akadna száz férfi, aki annyira szereti hazáját, mint én, nemzetünk kivívná teljes függetlenségét”.

Az ország északi részén bányászokból és földművesekből verbuvált seregével megtámadott egy kormánypárti katonai helyőrséget, majd megpróbálta a lázadó Moncada tábornok támogatását megszerezni, de az elutasította. Sandino egyedül, egyre nagyobb sikerrel folytatta a harcot, a fegyverszünet aláírásakor megtagadta a fegyverletételt és embereivel az északi hegyekbe vette be magát.

Az 1928-as választást Moncada nyerte meg, de az új liberális kormány ugyanúgy kiszolgálta a megszálló amerikaiak érdekeit. A kiábrándult Sandino újrakezdte a küzdelmet, ezúttal már az amerikai tengerészgyalogosok és az amerikaiak által kiképzett és felszerelt nicaraguai Nemzeti Gárda ellen.

Sandino ünnepélyesen deklarálta: „ha az amerikaiak távoznak és valóban szabad választásokat tartanak, azonnal véget vetek minden ellenségeskedésnek, és feloszlatom seregemet. Elszántam magam, hogy a kormányban semmiféle posztot el nem vállalok, akár kijelölik, akár népi választás hozta létre. Nem fogadok el pénzjáradékot vagy fizetést sem, arra esküszöm. Senki ajándékát el nem fogadom se ma, se holnap, se holnapután, sohasem”.

Hamarosan tábornokként kétezer embernek parancsolt a Nicaragua Nemzeti Függetlenségét Védő Hadsereg élén, emberei a gerillahadviselés elveit alkalmazva kis csoportokban ütöttek rajta ellenfeleiken.

Sandino (középen) alvezéreivel

Bár egyre több nicaraguai katonát és amerikai tengerészgyalogost küldtek ellene, Sandino újra és újra kisiklott kezeik közül. Kicsempészett üzeneteit sorra közölték az amerikai lapok, a Time magazin interjút is készített vele. 1929-ben kénytelen volt Mexikóba menekülni, de miután itt háziőrizetbe helyezték, egy év múlva visszatért hazájába és újrakezdte a harcot.

A helyzet váratlanul számára kedvezően változott meg: a központi kormányzatot a Managuát leromboló 1931-es földrengés gyengítette meg, az amerikaiak pedig a nagy gazdasági világválság közepette túl költségesnek találták a katonai jelenlétet.

Úgy döntöttek, kivonják csapataikat, de előtte még a Nemzeti Gárda élére a kiváló washingtoni kapcsolatokkal rendelkező Anastasio Somoza tábornokot nevezték ki. Az utolsó tengerészgyalogos 1933. január elsején távozott, ugyanaznap iktatták be a választást megnyerő Juan Sacasa elnököt, Somoza rokonát.

Sandino amnesztia fejében hűséget fogadott az új vezetésnek, de Somozával kölcsönös gyanakvással szemlélték egymást, Sandino az általa törvénytelennek tekintett Nemzeti Gárda feloszlatását szorgalmazta.

Somoza végül eldöntötte, hogy megszabadul vetélytársától. 1934. február 21-én az elnökkel folytatott tárgyalásról távozó Sandinót, testvérét és két tábornokát az elnöki palota kapujánál kiszállították kocsijából és a közelben kivégezték őket.

Másnap a Nemzeti Gárda megtámadta és kemény harcok során egy hónap alatt felszámolta Sandino hadseregét, Somoza két évvel később lemondatta rokonát és magát kiáltotta ki elnöknek. A Somoza-család diktatúrája majd fél évszázadon át tartott, a sandinista forradalmárok vezérük halála után 45 évvel, 1979. július 19-én vonultak be Managuába.

Sandino alakja köré legendák szövődtek, Latin-Amerikában afféle Robin Hood figuraként tekintenek rá, Managuában 15 méteres szobra áll és nevét viseli a helyi repülőtér. Életéről 1990-ben Sandino címmel készített nagyszabású filmet Miguel Littín chilei rendező.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2021

• A táskák története
• Magyarországi népszámlálások 1920–1990 között
• Rákosi Mátyás népes családja
• A rock and roll rugói
• Hét pusztító fertőzés
• A művészet megszállottja: Peggy Guggenheim
  
• Magyar szülésznők szerveződése a századfordulón
• A „másik” Rajk
• A gyűjtögető Jan van der Heyden