Hitler elfeledett szövetségesei

Akik árjábbak voltak egy átlag németnél – feltárul a paraguayi mennoniták náci múltja

2017. március 21. 16:17

1944. március 11-én a Paraguayban található Filadelfia nevű kisváros nyugalmát szokatlan események zavarták meg. A településen élő, békeszeretetükről ismert mennonita közösség tagjai között erőszakos összecsapásokra került sor. És ami még különösebbé teszi a történetet: a véres eseményekben az agresszor szerepét játszók, valamint az erőszak elszenvedői is a náci ideológia hívei voltak.  

A Szovjetunióból menekült mennoniták paraguayi indiánokkal 1930-ban
A Szovjetunióból menekült mennoniták paraguayi indiánokkal 1930-ban

A mennoniták anabaptista felekezetét a 16. században hozta létre egy frízföldi reformátor, Menno Simons. A javarészt Poroszországban letelepedett mennoniták a 18. században a militarista alapokra épülő államból II. Katalin cárnő Oroszországába menekültek. Mivel az erőszakmentességet és a politikától való távolmaradást hirdető felekezet tagjai elé itt is számos olyan akadályt gördítettek, amelyek megnehezítették, hogy hűségesek maradjanak az elveikhez, sokan kivándoroltak Észak-Amerikába, akik pedig bíztak a békésebb jövőben, azok legkésőbb Sztálin uralma idején elhagyták Volga menti otthonukat. A német egy archaikus változatát beszélő, munkaszeretetéről is ismert közösség tagjai többek között Paraguayban leltek új otthonra.

A mennoniták nácikkal való együttműködése a második világháború vége óta évtizedeken át tabunak számított - olvasható a Harvard Egyetem tanára, Ben Goossen cikkében. A paraguayi mennonita közösség tagjainak tilos volt a témáról beszélniük. A tabu csak akkor kezdett megdőlni, amikor az 1980-as években Mengele felkutatására irányuló próbálkozások a fernheimi kolóniában élő mennonitákra irányították a figyelmet, mivel felmerült, hogy a gyilkos doktort ők rejtegetik. A mennoniták azonban manapság már egyre nyíltabban néznek szembe a múltjukkal. A témában rendezett legutóbbi konferenciát mintegy másfél héttel ezelőtt tartották a fernheimi kolónia központjában, Filadelfiában.

„A fajvédő mozgalom és nemzetiszocializmus a paraguayi mennoniták körében” címmel megrendezett konferencián mintegy 200-an gyűltek össze, nem messze attól a helytől, ahol 73 évvel ezelőtt azon a bizonyos napon a mennonita mentalitástól szokatlan csetepaté zajlott. A Paraguayi Mennoniták Történelméért és Kultúrájáért Társaság elnöke, Uwe Friesen szerint a konferencia egy „új értelmezés lehetőségét” villantotta fel évtizedekkel az események után. Az elnök úgy véli, fontos, hogy „úgy vegyük figyelembe a tényeket, elemezzük és mutassuk be az eseményeket, hogy az – részben anabaptista örökségünkre építve, részben azt propagálva – a békét szolgálja”.

Magazin

A témában az első konferenciát 2015-ben tartották Münsterben, amely az ott 1534-ben lezajlott anabaptista felkelés miatt kulcsfontosságú szerepet játszott a mennonita felekezet létrehozásában. A történészek kanadai, hollandiai, paraguayi és brazíliai nácibarát közösségekről is lerántották a leplet, és kiderült, hogy abban az időben, amikor Hitler hatalma csúcsán volt, a mennoniták egynegyede élt a Harmadik Birodalomban. A konferenciát a Mennonita Történelmi Társulat szervezte, amely 1933-ban részben maga is a náci állam fajbiológiai kutatásainak támogatására jött létre.

Fernheimet 1930-ban Sztálin elől menekülő mennoniták alapították, akiket a német kormány is segített. „Mi, a paraguayi chaco német mennonitái is nagy izgalommal veszünk részt szeretett Szülőföldünk eseményeiben, és tapasztaljuk meg a német faj nemzeti forradalmát” – írták a kolónia vezetői hatalomra jutását követően a Führernek. A nácik a mennoniták vérének tisztaságára hivatkozva arra buzdították a felekezet tagjait, hogy térjenek vissza Európába. Antropológusok meg is vizsgálták a mennonitákat, és arra jutottak, „árjábbak” az átlag németeknél . Becslések szerint a fernheimi kolónia 80 százaléka készen állt arra, hogy Heim ins Reich programja keretében a Harmadik Birodalomba települjön, a tervet azonban a második világháború kitörése meghiúsította.

Ezüstlakodalmat ünnepel a fernheimi kolónia alapítói közé tartozó Neufeld család 1930-ban

A fernheimi lakosok között nem volt egyetértés abban, hogyan lehet fenntartani a Harmadik Birodalom iránti hűséget, és a konfliktus végül meglehetősen elfajult. Hatalmi harc kezdődött, amelynek középpontjában a kolónia igazgatása, a német nyelvű iskolák feletti ellenőrzés és a hazatérés lehetőségének kérdése állt. Néhány fiatal férfi botokkal és ostorokkal igyekezett érvényt szerezni akaratának, és súlyosan bántalmazták hat, velük szembehelyezkedő társukat. A véres események maguk után vonták az amerikai diplomaták, valamint a paraguayi hadsereg beavatkozását, és végül a fő elkövetők száműzetéséhez vezettek.

A múltfeltárás 2018 márciusában egy, a mennoniták és a holokauszt kapcsolatát boncolgató konferenciával fog folytatódni. Az újabb bizonyítékok arra utalnak, hogy – különösen a náci megszállás alatt álló Ukrajnában (vagyis az ukrajnai szovjet tagköztársaság területén) – mennoniták is részt vehettek a náci halálosztagok által végrehajtott tömeggyilkosságokban. A Bethel College történészprofesszora, Mark Jantzen szerint mindenképpen felül kell vizsgálni a mennoniták által a maguk 1930-40-es évekbeli áldozatszerepéről hosszú időn át sugallt képet, és a felekezet tagjait sújtó történelmi események mellett az általuk elkövetett erőszakos cselekményeket is fel kell tárni. Az amerikai mennonita egyház által szervezett eseményre azonban nem csak olyanokat várnak, akik a felekezet tagjai által elkövetett bűnök feltárásán fáradoznak – olyan előadókat is várnak, akik a zsidókat segítő mennoniták történetét dolgozzák fel.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Ezüstlakodalmat ünnepel a fernheimi kolónia alapítói közé tartozó Neufeld család 1930-ban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!