Akár egymillió áldozata is lehetett Leningrád csaknem 900 napos ostromának
2021. április 9. 08:12 Múlt-kor
Korábban
Fűleves és cukrozott föld
Hogy elkerüljék az éhenhalást, a magas rangú tisztek és pártfunkcionáriusok néhány szem krumpliért vagy akár egy zsák lisztért cserébe értéktárgyaik eladására kényszerültek. Egy nyúlszőr női kabát 16 kg burgonyát, egy zsebóra 1,5 kg kenyeret ért.
Ha valaki desszertre vágyott, az árusok az ún. Badajev-földet ajánlották, amely a korábban már említett lebombázott Badajev-raktárak pincéjéből felkapargatott, megolvadt cukorral kevert sarat jelentette.
Mások fűből készült süteményt árultak. A fű lett az egyik legfontosabb élelmiszer-alapanyag: leves-, valamint kenyérkészítésre is felhasználták. A leningrádiak a bőröket, sőt, gyakran még a tapétaragasztót is kifőzték.
Hogy a borzalmas körülmények ellenére mégsem veszett oda az egész város, az „élet útjának” köszönhető. A Leningrádot és a szovjet hátországot összekötő egyetlen kapocs ugyanis a befagyott Ladoga-tó maradt. Bár a heves német bombázások következtében több szállítóhajó is elsüllyedt, a tavon szállított élelmiszer sokak számára életmentőnek bizonyult.
Az első gépkocsioszlop november 19-én indult meg az „élet útján.” A jégúton a blokád végéig összesen 360 ezer tonna rakomány érkezett a városba, amelynek mintegy 75%-a élelmiszer volt. Emellett több mint 500 ezer civil és 35 ezer katona menekült el, és jelentős mennyiségű ipari felszerelés, valamint számos műtárgy került ki a Ladoga-tavon a városból.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Mentés helyett a szemtanúkat fenyegették a hatóságok a gyermeknapi hajókatasztrófa után tegnap
- Rangos zenei díjat nyert Pittsburghben az Országos Széchényi Könyvtár tegnap
- A székely és más magyar hagyományokat bemutató néprajzi élménypark épül Csíksomlyón tegnap
- A nagyhatalmak diktáltak a Balkán-félszigetet újra felosztó konferencián tegnap
- A mindennapi apróságokat emelte kozmikus távlatba Károlyi Amy költészete tegnap
- Századik születésnapját ünnepelte a hidegháború csillapítója, Henry Kissinger tegnap
- Szentektől kapott látomásai vezették Jeanne d'Arcot, az orléans-i szüzet tegnap
- Kedvenc keddi sorozataink — megjelent a Múlt-kor nyári száma tegnap