Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
2018. október 16. 16:46 Múlt-kor
Korábban
„Nőként” való közösülés
Talán az egyik legérdekesebb szexuális kicsapongásokról szóló fennmaradt középkori londoni dokumentum egy feljegyzés a polgármesteri bíróságról. Egy bizonyos John Rykener kihallgatásáról készült, aki transzvesztita prostituáltként dolgozott Oxfordban és Londonban az 1380-as és 1390-es évek folyamán. A Guildhallban női ruhában jelent meg az idézésre, és számtalan férfit – köztük az egyetem több rektorát és káplánját, számos ferences és egy karmelita szerzetest, valamint három oxfordi diákot – nevezett meg, mint akikkel „nőként” közösült. Emellett megnevezett több nőt – férjes asszonyokat és apácákat egyaránt – akikkel „férfiként” tette ugyanezt.
Rykener azt vallotta, egy Anna nevű prostituált tanította a „kimondhatatlan” cselekedetre (az anális szexre). Anna a vallomás szerint kapcsolatban állt az 1400-ban a II. Richárd királyt pártolók lázadásában részt vett és ezért kivégzett Sir Thomas Blount egy szolgájával. Egy Rykenernek szállást adó hímzőnő, Elizabeth Brouderer volt aztán az első, aki fel is öltöztette nőnek, ebben a házban azonban többnyire „helyettesítő” feladatot látott el – Brouderer saját lányát, Alice-t adta férfiaknak éjszakánként, amikor azok a sötétben nem látták a lányt. Alice napkelte előtt távozott a férfi mellől, majd reggel a gazdasszony a nőnek öltöztetett Rykenert (akit Brouderer „Eleanornak” szólított) mutatta be az illetőnek, mint előző esti társát. Az eljárás vélhetően arra szolgált, hogy zsarolhassák a klienseket.
Nincs nyoma annak, hogy Rykenert megbüntették volna tevékenységéért, bár tény, hogy maradt fenn adat egy szintén John Rykener nevű férfiról, aki London püspökének börtönéből szökött meg 1399-ben. Ide azonban egyházi személyeket zártak különféle kihágásokért, így a két személy azonossága kétséges.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.