Ádáz harc folyt a szövetségesek közt a legjobb német tudósokért a II. világháború végén
2021. február 15. 13:43 Múlt-kor
Korábban
A beszervezések folytatódnak
Nehéz megítélni a második világháború után a német tudósokért folytatott versenyfutás sikerességét. Az bizonyos, hogy a legnagyobb tehetségek Amerikában kötöttek ki, és azt sem túlzás megállapítani, hogy a németek segítsége nélkül valószínűleg több időbe telt volna eljutni a Holdra.
Ha az angolokhoz csatlakozók neve nem is annyira ismert, ugyanolyan meghatározó szerepet játszottak a háború utáni Nagy-Britannia katonai programjaiban. Valójában a brit rakétatechnika és a repülőgép-technika rengeteget köszönhetett a német tudósoknak.
Nem kevésbé volt impozáns az az erőfeszítés, amelyet az oroszok ellensúlyozására fejtettek ki. A Matchbox-hadművelet több mint 18 ezer embert tartott számon, és több mint 3000 műveletet hajtottak végre azzal a céllal, hogy megállítsák a szovjeteket. Néhány hónap leforgása alatt, csak a brit zónából több mint 1500 német tudóst vittek el, hogy megakadályozzák orosz kézre kerülésüket.
Ezen erőfeszítések azt eredményezték – annak ellenére, hogy a brit titkosszolgálatok attól féltek, hogy a német tudósok nagy számban történő átköltözése elősegítette volna a Szovjetunió ipari potenciáljának növekedését – jelentősen késett a költözések hatása.
Talán még inkább meghatározó volt azoknak az ’50-es években Nyugatra visszatérő tudósoknak a vallomása, akik közvetlenül a háború utáni években a Szovjetunióban dolgoztak. Közreműködésükkel a titkosszolgálatok nagy nehezen, de képesek voltak feltérképezni a szovjet katonai fejlesztéseket. Az egyik jelentés így foglalta össze az eredményt: „Elégedettek vagyunk, hogy jelentős mennyiségű információra tettünk szert az orosz fejlesztésekkel kapcsolatban, amely nem sikerült volna ezen műveletek nélkül.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap