2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aba-Novák Vilmos és Vaszary János festményei is kalapács alá kerülnek pénteken

2022. október 13. 13:28 MTI

Huszadik századi és klasszikus festmények, köztük Czóbel Béla, Aba-Novák Vilmos és Vaszary János egy-egy kiemelkedő alkotása is szerepel a Kieselbach Galéria őszi árverésén, amelyet péntek este tartanak Budapesten, a Marriott Hotelben.

Az őszi árverésre 27 műalkotás érkezett Alexander Brody hagyatékából. Az idén tavasszal elhunyt legendás üzletember 15 évesen emigrált Amerikába, majd a világ egyik legnagyobb reklámcégénél, a Young & Rubicamnél elnöki pozícióig jutott – olvasható a Kieselbach Galéria tájékoztatójában.

Mint írják, Brody a tengeren túlon leginkább kapcsolatokat és barátságokat gyűjtött: uzsonnázott Einsteinnel, ebédelt Greta Garbóval, teniszezett Grace Kellyvel, majd az 1990-es évek elején hazatérve könyveket írt, folyóiratokat adott ki, díjakat alapított, és mellette műgyűjtőként is jelentős értéket teremtett.

A most árverésre kerülő Brody-gyűjteményben megtalálható Batthyány Gyulától az Elegáns úr portréja (1933) és a Nagyvárosi hölgyek (1935) című kép, amely a festő életművének legerősebb, a két világháború közötti korszakát reprezentálják.

A két Batthyány-festmény mellett elárverezik még Vaszkó Ödön, Berény Róbert, Czóbel Béla és Rippl-Rónai József egy-egy alkotását.

Az aukció egyik kiemelkedő műve Czóbel Béla több alkalommal kiállított és reprodukált, még az 1958-as velencei biennálé magyar anyagába is beválogatott Párizsi Szajna-part című festménye, amelynek kikiáltási ára 46 millió forint. A kép egykor a legendás Szilágyi-gyűjtemény része volt. A festő két világháború közötti, érett periódusának összefoglaló, szintetizáló alkotása most először kerül a műtárgypiacra – emelik ki a tájékoztatóban.

Az aukciós anyagban Czóbel felesége, Modok Mária két csendélete is szerepel: a Rózsaszín virágcsokor 600 ezer forinttól kelhet el a Brody-gyűjteményből, a Csendélet narancsokkal pedig 420 ezer forintról indul.

Vaszary Jánostól két akvarell és egy színes grafika mellett egy táncosokat ábrázoló festményre lehet licitálni. Az Art deco táncosok, amelynek kikiáltási ára 60 millió forint, a festő legnépszerűbb korszakában, a harmincas évek közepén készült.

Mint írják, egyre divatosabb a két világháború közötti női festészet és ezt képviseli az anyagban Vaszary tanítványa, Móricz Margit, akinek Keleti vásár (Gyümölcsárus) című képére 4,2 millió forinttól lehet licitálni. Szintén ilyen művész Mattoni Eszter, akinek Fekvő akt a szabadban című festménye 1,2 millió, Napsütötte kert című olajképe pedig 550 ezer forintról indul.

A tájékoztató szerint a gyűjtők érdeklődésére tarthat számot Aba-Novák Kilátás az ablakomból című műve. Az 1928-ban festett kép ihletője a festő Margit körúti műtermi lakásából feltáruló látvány: a képen a régi Buda falusias házai és a modern bérpaloták magasba törő tektonikus tömbjei jelennek meg, kikiáltási ára pedig 38 millió forint.

Az aukción szereplő másik Aba-Novák-festmény már a művész jól ismert korszakát, a római ösztöndíjat követő éveket reprezentálja. A Szolnoki vásár az érett periódus egyik leggazdagabb, legvirtuózabb munkája, amelyet a művész halála után, 1942-ben beválogatták a velencei biennálé magyar kiállításába. A kép kikiáltási ára 22 millió forint.

A tájékoztató szerint az aukció kiemelkedő darabja még Kontuly Béla 1930-as évek elején festett, Téli Duna-part című alkotása, amely 36 millió forinttól kelhet el, és amely a Neue Sachlichkeit nemzetközi kontextusában is kitüntetett helyet foglal el.

Scheiber Hugótól tíz képet kínálnak az érdeklődőknek, ezek közül a Tűz (1922) című alkotásnak 24 millió forint az induló ára.

A két világháború közötti magyar festészetet olyan művek képviselik az anyagban, mint Klie Zoltán monumentális méretű Fantasztikus tája, amely 1935-ben született, egy évvel a spanyol polgárháború kitörése és két évvel Picasso megrázó Guernicája előtt.

Licitálni lehet még Bene Géza csendéletére, Patkó Károly Patakparton című alkotására, Pekáry István 1932-es Mesetájára, valamint Duray Tibor műtermi önarcképére is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár