A Vörös Hadsereg „tankelhárító kutyáinak” tragikus története

Új technika, új kérdések

Az első világháború által előidézett számtalan haditechnikai újítás közül talán a harckocsinak volt a legnagyobb közvetlen hatása a csatatéren. Habár e fegyvereket csak korlátozott számban alkalmazták és e bevetések is inkább a konfliktus vége felé történtek, a hadviselő felek egyikében sem maradt kétség afelől, hogy a jövő háborúiban rendkívül fontos szerepe lesz a tankoknak. A két világháború közötti időszakban a fejlett iparral rendelkező országok mind igyekeztek továbbfejleszteni az eredeti konstrukciókat. Az újabb modellek egyre vastagabb páncélzattal, egyre nagyobb tűzerejű fegyverzettel és egyre jobb felfüggesztéssel kerültek sorozatgyártásra.

Más országokhoz hasonlóan a Szovjetunió is nagy mértékben a harckocsik használatára építette doktrínáját, azonban a Vörös Hadseregnél is tisztában voltak azzal, hogy a gyalogságnak is szüksége van eszközökre a harctéren az ellenséges páncélosok ellen. A legfeljebb a motortérre dobva vagy a lánctalp elé helyezve kártékony, és kizárólag nagyon közelről alkalmazható kézigránátok mellett szükség volt egy megbízhatóbb fegyverre is. A legtöbb országban a választás az úgynevezett páncéltörő puskára esett.

Az első páncéltörő puskákat még a Német Birodalom fejlesztette ki az első világháború végére a brit és francia harckocsik ellen, a koncepció pedig számos országban elterjedt a háború után, köztük Lengyelországban is, a Szovjetunióban azonban nem folyt ilyen irányú fegyverfejlesztés. A Harmadik Birodalommal összehangolt 1939-es Lengyelország elleni támadás során a Vörös Hadsereg zsákmányolt több wz. 35 jelű lengyel páncéltörő puskát, amelyek alapján saját fejlesztésbe kezdtek. Saját fegyvereik csupán 1941-re lettek harckészek, az egylövetű PTRD–41 és a félautomata PTRSz–41 páncéltörő puskák formájában.

Az azonos, 14,5×114 milliméteres lőszert használó fegyverek már bevezetésükkor mutatták, hogy a páncéltörő puska mint eszköz kezd idejétmúlttá válni: a szovjet puskák 100 méteren belül voltak csupán képesek 40 milliméternyi páncélzat átütésére, amely az 1941 júniusában a Szovjetuniót lerohanó német harckocsik ellen még éppen elégséges volt. Tovább csökkentette azonban a fegyverek hatékonyságát, hogy nagyok és nehezek voltak (a PTRD több mint 20, a PTRSz körülbelül 17,5 kilogramm tömegű volt), kevés jutott belőlük a frontra, és a nagy kaliberű lőszerből sem voltak jól ellátva a csapatok. Volt azonban a Vörös Hadseregnek egy alternatívája.

1. Új technika, új kérdések
2. A szovjetek titkos fegyvere
3. Más országokban

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2023

• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• A marokkói bazárok kincsei
• A királyi konyha és a maradékok sorsa
• A marokkói bazárok kincsei
• A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
• Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában 
• Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
• Vonzó ellenfelek - Az amazonok
  
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt