A világ legkorábbi ópiumhasználatra utaló nyomai kerülhettek elő Izraelben
2022. szeptember 22. 14:08 MTI
Háromezerháromszáz évvel ezelőtti, Izraelben, és talán az egész világon az eddigi legkorábbi ópiumhasználat nyomaira bukkantak az ország középső részén, a Jehud városnál folytatott ásatásokon izraeli régészek – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
Korábban
A pszichoaktív kábítószer agyagedényekben megtalált maradványai a szakemberek szerint azt bizonyítják, hogy az ópiumkereskedelem jelentős szerepet játszott a korabeli levantei kultúrában.
A sírok mellett olyan szerszámokat és edényeket találtak, amelyeket minden bizonnyal azért helyeztek el az egykori gyászolók, hogy segítsék az elhunytak lelkét a túlvilágon.
Az i. e. 14. századból származó, Cipruson készült kerámiák maradványai között olyan edényeket is felfedeztek, amelyeket valószínűleg egy helyi halálszertartásnál használtak.
Mivel hasonló, az ópium nyersanyagaként szolgáló mákgubó formáját megidéző edényekben tartották a 19. században a kábítószert, a régészek megvizsgálták a cserepekben lévő anyag nyomait, és bebizonyosodott, hogy ópium tárolására használták azokat.

A szerves maradványok elemzéséhez használt új technológiával a Jehudban talált cserepek közül nyolcban bukkantak ópium nyomára.
Ez a legkorábbi bizonyíték hallucinogén drogok használatára a Közel-Keleten. Emellett az eddigi egyetlen bizonyítéka annak, hogy a késő bronzkorban pszichoaktív kábítószert fogyasztottak ebben a térségben. 2020-ban már bukkantak Izraelben marihuánanyomokra, de az valószínűleg több száz évvel későbbről, a vaskorból származott.
Korabeli írásos feljegyzések hiányában nem világos, hogy miféle szertartást végezhettek az ópiummal, de mivel egy temetkezőhelynél találták, úgy vélik, hogy vagy a halottaknak ajándékozták, vagy a helyi papok használták halotti szertartásokhoz.
A kábítószer a mai Törökország területén termett mákgubókból készült, a cserépedényt pedig Cipruson készítették, ami kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokra és a bódító hatású készítmény fontosságára utal.
A Tel-avivi Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA), valamint a Weizmann Tudományos Intézet tudósai az Archaeometry című szakfolyóiratban tették közzé közös tanulmányukat a feltárt későbronzkori kánaáni sírokról.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Magellán útja: Az első földkerülő expedíció kalandjai és tragédiája tegnap
- Miért fogyasztottak előszeretettel hódokat őseink? tegnap
- 20 érdekesség a berlini falról tegnap
- Skinheadek Magyarországon a levéltári források tükrében tegnap
- A neandervölgyi és a modern ember kulturálisan is „keveredtek” tegnap
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio tegnap
- A 30 000 éves keselyű: a vulkáni hamuban megőrzött fosszília tegnap
- Családfőként és politikusként is helyt állt Szilágyi Erzsébet tegnap