A reneszánsz legnagyobb botránya - ki ölte meg valójában Lorenzo de’ Medicit?
2015. július 24. 17:37
Lorenzo de’ Medici a firenzei herceg, Alessandro unokatestvére és éjjeli dorbézolásaiban fő társa volt, 1537 vízkeresztjének éjszakáján azonban tőrbe csalta a herceget, majd hidegvérrel meggyilkolta. Tizenegy évvel később őt is utolérte sorsa: Cosimo de’ Medici utasítására Velencében halálos szúrásokkal végeztek vele – legalábbis eddig így gondolta mindenki. Egy új kutatás szerint viszont a valódi megbízó valaki egészen más lehetett.
Korábban
A toszkán Brútusz
1537-ben, Vízkereszt éjjelén történt az itáliai reneszánsz egyik legsötétebb bűncselekménye: Firenze első hercegét, Alessandro de’ Medicit alattomos támadás érte, majd kardcsapásokkal és késszúrással végeztek vele. A merénylet fontos következményekkel járt a város és a hercegség számára is, ugyanis Firenze új vezetője Cosimo de’ Medici a család másik ágából származott és politikai lépései végre belső konszolidációt, illetve nemzetközi elismertséget hoztak a fiatal városállamnak.
A hatóságoknak nem volt kétségük Alessandro gyilkosának kiléte felől. A Medici-ház egy másik tagjáról, a fiatal Lorenzo de’ Mediciről, a herceg egyik unokatestvéréről volt szó, aki nem ritkán elkísérte a herceget éjszakai kalandozásaira. A „Lorenzino” vagy „Lorenzaccio” néven ismert rokon a történelem egy ellentmondásos és titokzatos figurája volt, és az általa elkövetett gyilkosság indítékait is homály fedi. Személyes vagy politikai okok vezérelték erre a tettre? A jelenlegi állás szerint nem léteznek perdöntő bizonyítékok, és azt sem lehet biztosan megmondani, hogy személyes haragjának és irigységének engedett-e teret, vagy Firenzét akarta megszabadítani a zsarnoktól (ugyanis mindenki annak tartotta Alessandrót), hogy visszaállítsa a hagyományosan szabad köztársasági rendet.
Bármi is volt a fiatal merénylő indítéka, egy másik herceg vette át a Lorenzo által meggyilkoltatott Alessandro helyét, és a köztársaságpárti firenzeieknek így sem lett sokkal jobb a helyzete. Mindennek ellenére a Medici-ellenesek rögtön a „toszkán Brútusz” jelzőt aggatták Lorenzinóra, s ezáltal Alessandro halálát Julius Ceasaréhoz hasonlították. Ekkor született a kettősség történetírásban, amely máig elkíséri Lorenzino de’ Medici alakját: a köztársaságpártiak szemében hős zsarnokölő, a Mediciek és támogatóik szemében közönséges áruló.
Nem meglepő, hogy Lorenzino további életét alapvetően meghatározta a kegyetlen tett. Még azon az éjszakán, miután bezárta annak az ajtónak a szobáját, melyben a herceg holtteste vértócsában hevert, a „toszkán Brútusz” két társával egyetemben örökre elhagyta Firenzét. Miután megpihent Bolognában, Velencében és Mirandolában, először Konstantinápoly, majd Franciaország felé vette az irányt. A szökevény csak 1544-ben tért vissza hosszabb időre Itáliába − pontosabban Velencébe, ahol a második köztársaság végét követően száműzött és a lagúnákon letelepedett Medici-ellenes társak szárnyai alatt lelt menedéket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap