2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

16. századi ágyúkat rejtett Genova kikötője

2015. június 8. 14:23

Az észak-olaszországi Genova kikötőjének kotrási munkálatai során nyolc angol ágyút, egyéb tüzérségi felszerelést, fel nem robbant második világháborús bombákat, valamint egy hatalmas horgonyt is felszínre hoztak a szakemberek.

A régészek által a felszínre hozott leletek között helyet kapott öt darab 17. századi, elöltöltős, öntöttvas ágyú, amelyek egyenként egy tonnát nyomnak, három méter hosszúak és angol gyártmányúak. Továbbá két, könnyű szerkezetű, hátultöltős ágyúk is előkerültek a víz alól, amelyek azonban csupán egy mázsások, és egy tüzér is elég volt a használatukhoz. A szakemberek azt  nem tudták megállapítani, hogy hol gyártották.

Találtak még egy igen tekintélyes méretű, öt méter széles, négy tonna tömegű horgonyt is, amely Olaszországban egyedülálló felfedezésnek számít. Minden bizonnyal egy 18. századi brit hajóról származik.

Az egyik legritkább felfedezés egy bronz falconetto volt, a kis kaliberű, két méter hosszúságú, két mázsás ágyút a 16. század második felében gyártotta az Alberghetti család tulajdonában álló velencei öntöde. Ilyen falconettót használtak a német zsoldosok az 1526. november 26-i governolói csatában, amelyben vereséget szenvedtek a Medici család sarja, Giovanni dalle Bande Nere által vezetett csapatok, illetve a pápai seregek. Egy falconettóból kilőtt ágyúgolyó sebesítette meg Giovanni jobb lábát, amelyet végül amputálni kellett.

Az operációra azonban egyrészt már túl későn került sor, másrészt az orvosok sem voltak elég körültekintőek, ugyanis csak a lábfejét amputálták le, pedig Pietro Aretino költő, az eset szemtanúja szerint a sérülés a térdtájékon volt. A beszámolója szerint az orvosok tíz embert utasítottak arra, hogy lefogják a kapálózó Medicit, akit azonban húsz embert sem bírt megtartani. Felült, előkapott egy gyertyát, mivel a saját szemével akarta látni, mit csinál az orvos a fűrésszel a kezében. A jelenet után Aretino már nem bírta nézni a műtétet, s kiszaladt a szobából, majd amikor ismét visszatért, a beteg ezt mondta neki: „Meggyógyultam.” Négy nappal később azonban az üszkösödés miatt elhunyt. A falconettót a német zsoldosok magukkal vitték, s elindultak kifosztani Rómát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár