A rendszerváltoztatás belülről
2019. június 19. 12:58 Kónya Imre
Korábban
A rendszerváltoztatási folyamat (1989-1991)
1989-ben felgyorsultak a változások. Az év elején még senki sem gondolta volna, hogy a zsigeri ellentétekkel megosztott ellenzék három hónapon belül képes lesz összefogni, és március 22-én létrehozza az Ellenzéki Kerekasztalt. Hogy ez a politikai ellensúly három hónap múlva rákényszeríti majd a hatalmat arra, hogy – formálisan legitim Országgyűlését statisztaszerepre szorítva – az egyenrangú félként elfogadott ellenzékkel leüljön tárgyalni a demokratikus átmenetről. Hogy további három hónap múlva szeptember 18-án megszületik a megállapodás a szabad választások törvényi feltételeiről. S hogy 1990. március 25-én megtartják a választások első fordulóját, április 8-án a másodikat, hogy május 2-án megalakul a parlament, 23-án pedig a felelős kormány. Hogy 1989. március 22-ét, az Ellenzéki Kerekasztal megalakulását követően egyetlen esztendő leforgása alatt létrejön a demokratikus magyar jogállam.
A rendszerváltoztatás első szakasza ezzel lezárult. Következett a második szakasz, amelyben az Antall József-vezette kormány irányadásával a parlament kiépítette a teljes alkotmányos intézményrendszert, benne a szabadon választott önkormányzatokkal, megteremtette a gazdasági, szociális, kulturális, oktatási rendszer átalakulásának jogszabályi feltételeit. Keletről, Nyugat felé fordult az ország, megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST, Magyarország visszaszerezte 1944. március 19-én elvesztett függetlenségét. 1991. június 19-én, amikor az utolsó szovjet katona elhagyta az ország területét, teljessé vált, befejeződött a magyar rendszerváltozás. Békés úton megvalósult mindaz, amiért 1956-ban sokan az életüket is feláldozták.
Hogy kié az érdem? Nem kétséges, hogy a rendszerváltoztatásra a nemzetközi erőviszonyok átalakulása nélkül nem kerülhetett volna sor, de fontosak voltak a hazai tényezők is. Mindenkinek meg volt a maga szerepe, még a keményvonalas kommunistáknak is, mert legalább nem lőttek. Az állampárt reformerei megtették az első lépéseket a rendszer alapjainak gyengítésében, de érdemben nem alakították, csak követték az eseményeket. A változások motorja a rendszerváltoztatás első szakaszában az Ellenzéki Kerekasztal, a másodikban az Antall József vezette kormány volt. De az igazi érdem a magyar népé, amely 1956-ban felkelt a kommunista rendszer ellen, és példamutató egységben szállt szembe a zsarnoksággal, 1990 után pedig türelemmel viselte a kommunizmus évtizedeinek súlyos következményeit, és a rendszerváltozással ezektől függetlenül is együtt járó nehézségeket.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 20. Ókori állam-berendezkedések (Athén, Róma – Julius Caesar egyeduralmi kísérlete, Augustus principátusa)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/781.jpg)
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)