„A pusztítás szenvedélye teremtő szenvedély” – Marxszal is szembefordult Mihail Bakunyin
2017. május 30. 15:04 MTI
Korábban
Holtig tartó hit a forradalomban
1868-ban anarchista titkos társaságot alapított, s csatlakozott a Marx és Engels által 1864-ben létrehozott I. Internacionáléhoz. Marx nézeteit ugyanakkor bírálta, az általa hirdetett proletárdiktatúrában egy másik népelnyomó rendszer, a centralizált, tekintélyuralmi munkásállam létrehozásának lehetőségét látta. Bakunyin a szociális forradalom fő feladatának a centralizált államok lerombolását tekintette, s felváltásukat a kommunista elveken alapuló közösségek szabad föderációjával.
Zürichben kiadott Narodnoje Gyelo című folyóiratában államellenes programot tett közzé, követelve a magántulajdon eltörlését, a föld átadását a gazdák közösségeinek, a termelőeszközök átadását a munkások társulásainak, a nők egyenjogúsítását a férfiakkal, a házasság és a család intézményének eltörlését. Marxszal folytatott vitája 1872-ben jutott a kenyértörésig, s végül Bakunyint - ha csekély különbséggel is - kizárták az Internacionáléból.
Ezután Svájcban élt és szervezte az olaszországi forradalmi csoportokat. Itt adták ki 1873-ban Államiság és anarchia című művét, melyben összegezte államellenes eszméit, az emberek szabad, független, föderalista szerveződését hirdette a proletárdiktatúra ellenében, egyben végleg szembefordult korábbi demokratikus pánszlávista elképzeléseivel.
Utolsó éveiben egészsége és pénzügyi helyzete egyre romlott, barátai tartották el, de forradalmi hitét 1876. július 1-jén Bernben bekövetkezett haláláig megőrizte. Kollektivista anarchista nézetei nagy hatással voltak a dél-európai, valamint a szláv államok mozgalmaira, annál inkább, mivel ezekben az országokban még elevenen hatott a falusi földközösség hagyománya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.