A pincébe bújt I. Jakab skót király, míg felesége feltartotta a merénylőket
2017. február 22. 10:28
Korábban
A deszkák fogságában
Johanna királynő udvarhölgyeivel azonnal az ajtóhoz sietett, azonban rá kellett döbbenniük a keserű igazságra: már régen nyitva volt, ugyanis az egyik merénylő, Robert Stewart betörte a zárat. Míg a hölgyek az ajtóval foglalatoskodtak, a király a menekülés útját kereste. Átvizsgálta az ablakokat, ám azok az ólmozott betétek miatt túlságosan masszívnak bizonyultak, és nem törtek be. Ezt követően a kéményt vette célba, leakasztotta az egyik piszkavasat, majd a padlódeszkákat kezdte felszedegetni, amelyek alatt valamilyen pincehelyiség lehetett. Ez egy csatornaszerűséggel volt összekötve a közeli árnyékszékkel, ahol el is bújt az uralkodó, sőt el is menekülhetett volna, ha néhány nappal korábban nem zárják le a külső udvari nyílást, ahová korábban számos „teniszlabda” pottyant be.
Mindeközben a királynő egyik udvarhölgye, bizonyos Catherine Douglas saját testével feszült neki a bejárati ajtónak, hogy az illetéktelen behatolókat kizárja. A merénylők azonban végül betörtek az épületbe, a merész ellenálló karját pedig állítólag el is törték. Az asszonyok heves sikoltozásba kezdtek és a források szerint többen – közülük a királyné is – megsérült az ezt követő dulakodásban. Ám a betörők nem a nők miatt jöttek, így hagyták futni őket. Nyomban el is hagyták a kolostort.
A szakirodalom által 30 fősre becsült összeesküvői csoport az épület minden szintjét átvizsgálta, ám nem lelték a királyt. Jakab egy idő után úgy vélte, hogy eleget várt, a betörők már bizonyára elmentek, így megkockáztatott egy röpke kiáltást a hölgyek felé (egyes források a sírást használták). Az egyik páncélos férfi meghallotta a zajokat, és visszatért a terembe, ahol észrevette, hogy a padló deszkái nem tökéletesen voltak visszaillesztve. Miután jelzett a többieknek, felszedték a deszkákat, és ráleltek az uralkodóra.
Egyikük egy késsel a kezében ugrott le hozzá. A még mindig jó erőben lévő, 43 éves Jakab pedig állítólag megragadta őt a vállánál, és kidobta a pincehelyiségből. A második beugró embert a király torkon ragadta, és hozzávágta a következő merénylőhöz. A fáradt királynak sok esélye nem volt fegyver nélkül a túlerővel szemben. Végül Sir Robert Grahamnek (Albany Stewarts egyik hű embere) sikerült súlyosabb sérülést ejtenie rajta, majd egyre csak érkeztek a tőrdöfések. Állítólag 16 sebet ütöttek rajta támadói, mire megadta magát. Az események nem kevés zajjal jártak és minden bizonnyal a hölgyek is értesítették Perth lakóit, akik hamar odaértek a kolostorhoz, ahonnan gyorsan elmenekült a néhány merénylő.
Nem jutottak messzire. Bizonyára nem volt gondosan kidolgozott tervük a merénylet utáni időre, és nem is számoltak a királyné haragjával. Johanna – miután meggyőződött fia biztonságáról – valóságos hajtóvadászatot indított a merénylők ellen. A király nem élte túl a támadást (a perth-i kartauzi rendházban temették el), ám a gyilkosok sem húzták sokkal tovább: mindannyiukat elfogták. Néhányukat megkínoztak (Jakab nagybátyjának, Walter Stewartnak, Atholl earljének kínzása például három napon át tartott), majd kivétel nélkül mindenkit kivégeztek. 1437. március 25-én már az új király, a mindössze hét esztendős II. Jakab fején volt a korona.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap