„A nemzet borotvája” – 8 kevéssé ismert tény a guillotine történetéből
2017. augusztus 28. 14:41
A francia forradalom jelképévé váló nyaktiló tízezrek fejét – és ezzel életét – követelte közel kétszáz éves „pályafutása” során. Köztörvényes bűnözők, forradalmárok, arisztokraták, ellenállók sőt még egy uralkodói pár is végezte alatta. Bár idén lesz 40 éve, hogy utoljára lesújtott, a hírhedt kivégzőeszköz története még ma is számos meglepetést is tartogat.
Korábban
A halifaxi bitótól a skót szűzig
Bár a „guillotine” név és a kivégzőeszköz jól ismert konstrukciója valóban csak az 1790-es években terjedt el Franciaországban, hasonló elv alapján működő szerkezeteket már évszázadok óta használtak az elítéltek lefejezéséhez. Német és flandriai területeken az úgynevezett „deszka” nevű alkalmatosságot már a középkorban is ismerték, míg az angliai Halifax városában a 16. században állították fel az általában csak „Halifax Gibbet” (halifaxi bitó) néven ismert kivégzőhelyet, amelynél egy zuhanó fejszével vágták le a halálra ítéltek fejét.
A francia guillotine-t a kutatók szerint két korábbi szerkezet inspirálta közvetlenül: a reneszánsz Itáliában nemes emberek kivégzéséhez használt „mannaia”, illetve a 16-18. századi Skóciában nagyjából 120 emberéletet követelő „skót szűz”. Bizonyos az is, hogy különféle kezdetleges „guillotine” modelleket már a forradalmat megelőzően is használtak Franciaországban, így például Richelieu bíboros egy nyaktilóval fejeztette le Montmorency hercegét 1632-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.