A Napkirály elfogyasztott szívétől Kádár koponyájáig – hírességek elveszett testrészei
2016. március 31. 13:38 Múlt-kor
Korábban
Einstein felszeletelt agytekervényei
Halála előtt Einstein azt fontolgatta, hogy testét a tudománynak ajánlja fel. Sajnos kívánságát soha sem vetette papírra: amikor 1955-ben meghalt, családja el akarta hamvasztatni, de a halottszemlét végző orvos, Dr. Thomasd Harvey mást gondolt. Titokban eltávolította a zseni agyát, majd e tényt a hamvasztás után közölte a családdal is. Einstein rokonai természetesen nem voltak elragadtatva, de végül beleegyeztek, hogy az agyat 240 szeletre osszák fel, hogy a kutatók megvizsgálják.
Ma már több mint ezer „szelet” létezhet a relativitáselmélet megalkotójának agyából, néhányat tudományos intézményekben (a legtöbbet a Princeton kórházában) őriznek, azonban az agy zöme minden bizonnyal elveszett. A kutatások során kiderült, hogy a híres tudós agyának egyes területein sokkal több idegsejt volt, mint egy átlagos agyban, ráadásul nagyobb volt a gliasejtek (támasztósejt) aránya is, valamint a fali, a homlok- és a halántéklebeny barázdáltsága sem volt átlagos. Einstein testének hamvait egyébként egy titkos helyen szórták szét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap