A Napkirály elfogyasztott szívétől Kádár koponyájáig – hírességek elveszett testrészei
2016. március 31. 13:38 Múlt-kor
Korábban
Kádár kihantolt koponyája
Az 1989. május 9-i ülésen pártelnöki tisztsége alól felmentett Kádár János két hónappal később, július 6-án hunyt el, maradványait a budapesti Fiume úti sírkertben temették el. A Magyar Szocialista Munkáspárt egykori főtitkára nem nyugodhatott sokáig békében, ugyanis 2007 májusában ismeretlen tettesek Kádár feleségével közös sírjának márvány előlapját eltávolították, a föld egy részét kihányták, a fémkoporsót pedig kivágták. A rendőrség közleménye szerint a párttitkár koponyája, valamint néhány csontja mellett a felesége hamvait tartalmazó urnának is nyoma veszett. A tettesek a Munkásmozgalmi Panteon falára a következő szavakat írták: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. 1956-2006”. A kilenc éve elkövetett bűncselekmény (a kezdeti kétmilliós nyomravezetői díj ellenére) ma sincs megoldva, egyes vélemények szerint a koponya bizonyára nem hagyta el az országot, és egyszer mindenképpen elő fog kerülni. Ám erre akár évszázadokat is várhatunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap