A nácikkal való megbékélést támogatta Kennedy elnök édesapja
2016. szeptember 6. 10:56 MTI
Bankár, Wall Street-i spekuláns, ingatlanbáró, likőrmágnás, filmgyáros, nagykövet, a legbefolyásosabb amerikai politikai dinasztia alapítója: Joseph Patrick Kennedy százhuszonnyolc éve, 1888. szeptember 6-án született.
Korábban
A bostoni katolikus közösség meghatározó szereplőjének számító, tehetős ír családban született 1888. szeptember 6-án. Az iskolában nem jeleskedett, de tanárai és diáktársai körében rendkívül népszerű volt, 1912-ben diplomázott a Harvard Egyetemen. Még egyetemistaként kezdett udvarolni a bostoni polgármester lányának, akivel születésüktől fogva ugyanazokban a társadalmi körökben forogtak. A mindkét család által támogatott, 1914-ben megkötött házasságból négy fiú és öt lány született. Kennedy gyermekeit tudatosan politikai-közéleti pályára nevelte, kora gyerekkoruktól a The New York Timest olvasták és az ebédlőasztalnál is csak ilyen kérdésekről folyt a beszélgetés.
Kennedy 1912-ben banki alkalmazottként kezdte üzleti pályafutását, de már egy év múlva nagyot lépett felfelé: családi kölcsönből felvásárolta egy gyengélkedő bank papírjait, amelyben apjának is komoly részesedése volt és huszonöt évesen a legfiatalabb amerikai bankigazgató lett. Bankárként jó kapcsolatokat épített a bostoni üzleti elit képviselőivel, de jó viszonyt ápolt a főként munkásokból álló ügyfelekkel is. Kapcsolatteremtő képessége gyorsan kamatozni kezdett, így lett Massachusetts állam legnagyobb hajógyárának helyettes igazgatója éppen akkor, amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba. A gyár dúskált a megrendelésekben, és Kennedy ekkor került kapcsolatba haditengerészeti minisztérium helyettes államtitkárával, Franklin D. Roosevelttel.
A háború befejeződése után átnyergelt a tőzsdére, és miután kiváló érzékkel adta-vette a részvényeket, néhány év alatt milliomos lett. 1926-ban fejest ugrott a még gyerekcipőben járó filmgyártásba, döntése azonban csak látszólag volt merész, valójában gondos mérlegelésen alapult. Kennedy ugyanis még 1919-ben megvásárolt egy kisebb moziláncot és a bevételek növekedése azt bizonyította számára, hogy a filmipar nagy jövő előtt áll, a pénz pedig elsősorban a filmkészítésben van. Kennedy szokatlan jelenségnek számított a "lezser" Hollywoodban: stúdiójától fegyelmezettséget követelt, független produkciós irodát hozott létre, egy külön vállalkozása pedig a némafilm korszak nagy sztárja, Gloria Swanson útját egyengette - a filmcsillaghoz a pletyka szerint szerelmi kapcsolat is fűzte. A filmüzletből éppen a nagy gazdasági válság 1929-es kezdete előtt szállt ki.
A hollywoodi "kirándulás" során szerzett kapcsolatrendszer lehetővé tette, hogy ingatlanbefektetésekre térjen át. Kennedyt azzal gyanúsították, hogy a szesztilalom idején részt vett az alkoholcsempészetben - erre nincs bizonyíték, de az biztos, hogy komoly részesedésre tett szert a szeszkereskedelem terén, és a szesztilalom 1933-as eltörlésekor készen állt arra, hogy csillapítsa Amerika szomjúságát. Kennedy a gazdasági világválságból is győztesen került ki: becslések szerint vagyona 1929-ben négymillió dollárra rúgott, 1935-ben már 180 milliót értek befektetései.
Az 1930-as évektől figyelmét egyre inkább a politika kötötte le, az 1932-es választásokon a demokrata Franklin D. Rooseveltet támogatta, aki megválasztása után Kennedyt nevezte ki a tőzsdefelügyelet elnökévé, majd a Tengerészeti Bizottság élére delegálta, hogy fellendítse a kereskedelmi hajózást. Kennedy könyvet írt Roosevelt újraválasztása érdekében, aki második ciklusa során, 1938-ban az Egyesült Államok londoni nagykövetének nevezte ki - Kennedy ezzel politikai pályafutásának csúcsára érkezett.
Diplomataként a náci Németországgal való megbékélést támogatta, s az otthonról kapott utasítások ellenére többször tett kísérletet személyes találkozó megszervezésére Hitlerrel. A második világháború kitörése után látványosan Amerika semlegessége mellett emelt szót. Nyilatkozatai miatt helyzete egyre nehezebbé vált, és 1940-ben lemondásra kényszerült. Az ötvenes években teljes mellszélességgel, annak bukásáig támogatta a kommunistaellenes boszorkányüldözést elindító McCarthy szenátort.
Joseph Kennedy politikai álmainak megvalósulását fiaitól várta, szilárdan eltökélte, hogy családjából fog kikerülni az első katolikus amerikai elnök. Elsőszülött fia, ifjabb Joseph Kennedy a második világháborúban hősi halált halt, ezután került előtérbe a másodszülött John Fitzgerald Kennedy. Még megérte, hogy John az Egyesült Államok 35. elnöke legyen, de nem sokkal később agyvérzést kapott. Fél oldalára lebénult, beszédkészségét elvesztette, elméje azonban tiszta maradt és végigszenvedte John F. Kennedy és annak fivére, Robert Kennedy meggyilkolását. Joseph Kennedy 1969. november 18-án halt meg, fiai közül csak a legkisebb, Edward élte túl.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.