A náci támadás, amely reményt hozott a rákban szenvedőknek
2021. március 8. 18:41 Múlt-kor
Korábban
A különös fokhagymaszag
A Harveyt és 16 másik hajót találat érte, és a belőlük leszakadó roncsokkal együtt nagy mennyiségű mustárgáz került a hideg tengerbe, miközben a levegőben is mérges gázok terjengtek. Abban a pillanatban senki sem mérte fel a helyzet súlyosságát, már csak azért sem, mert a legénység tagjai, akik birtokában voltak a titoknak, életüket vesztették a bombázás következtében.
Az azonnali intézkedések nem éppen a legmegfelelőbbek voltak a vegyi támadás hatásainak enyhítése szempontjából: a könnyebb sérülést szenvedők még sokáig a helyszínen maradtak kezelésre várva vizes, üzemanyaggal és mustárgázzal átitatott egyenruháikban száraz takarókba burkolózva, amelyek arra szolgáltak, hogy felmelegítsék őket, de közben elősegítették a veszélyes anyagok felszívódását is. Sok mentős is ki volt téve a halálos veszélynek.
Azokban az órákban senki nem tulajdonított jelentőséget a kikötőben terjengő különös fokhagymaszagnak (a jellegzetes szag megerősíti a vegyi fegyverek jelenlétének gyanúját), az orvosok számára pedig megmagyarázhatatlannak tűnt a – gázmérgezésre utaló – tünet, amely 628 katonán mutatkozott. Közülük 83-an haltak meg az elkövetkező hetekben, miközben a rengeteg érintett civilről lehetetlen volt biztos információkat szerezni.
Hogy ez a baleset elvezessen az első gyógyszerek feltalálásához, melyek képesek szembeszállni a rákkal, kulcsfontosságúnak bizonyult néhány egyéb tényező is, mint például a katonai titoktartás, és annak az orvosnak, Stewart Francis Alexander alezredesnek a klinikai éleslátása, aki azért érkezett a helyszínre, hogy a túlélőkkel foglalkozzon. A korábban vegyi fegyverkezésben szerzett tapasztalatai miatt Bariba küldött szakértőnek köszönhetően az igazság lassan elkezdett kikristályosodni, bár csak a katonai hierarchia egy meglehetősen szűk körében.
Alexander számos boncolást és túlélőkön végzett mélyreható vizsgálatot követően megállapította, hogy a gázzal való érintkezés sok esetben nagy hatással volt a csontvelőre: tulajdonképpen meggátolta bizonyos típusú vérsejtek képződését, amelyeket egy egészséges szervezet nagyon gyorsan és folyamatosan termel.
A Bariról szóló hivatalos jelentések még sok évig elkendőzték a mustárgáz jelenlétét, azonban Alexander orvosi elemzése világos volt: megállapította, a mustárgáz hatása a gyorsan szaporodó sejtekre hasznos is lehet, ugyanis szembeszáll minden olyan sejttel, amely kontrollálatlanul és gyorsan terjed, így a ráksejttel is.
Az orvos brit szakértőkkel készített jelentése hamarosan a New York-i Memorial Kórház igazgatója, Cornelius P. Rhoads asztalán landolt, aki abban az időben az Egyesült Államok katonai egészségügyi szolgálatát is vezette.
New Yorkban tovább tanulmányozták a bari pácienseknetől Alexander alezredes által gyűjtött mintákat. A kutatások érdekes eredményekhez vezettek két amerikai tudósnak, Louis Goodmannek és Alfred Gilmannak köszönhetően. Az azonnal meginduló kísérletek során a fegyvernek számító mustárgázból életmentő gyógyszert fejlesztettek ki, amely az alapjául szolgál egy olyan gyógymódnak, amely a betegek számára máig a sokáig elképzelhetetlennek hitt gyógyulás reményét jelenti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap