A modern hadsereg alapjait vetették meg a félelmetes janicsárok
2018. október 25. 11:57 Múlt-kor
Korábban
Az albán, aki elárulta a szultánt és egy keresztény „beépített ügynök”
A „legnagyobb lázadó janicsár” cím az 1700-as években élt albán Patrona Halilt illeti. Már felnőttként sorozták be, s miután egy oszmán hadihajón szolgált, dezertált és Isztambulba szökött, ahol megismerkedett Musu Bese zöldségkereskedővel, egykori janicsárral. Vele és más lázadó katonákkal együtt 1730-ban népfelkelést robbantott ki III. Ahmed szultán ellen. Néhány hétre irányításuk alá vonták a birodalmat, olyannyira, hogy az új uralkodó, I. Mahmud kinevezése is Halil felügyelete alatt történt, és ő volt a felelős a többi magas rangú tisztviselő kinevezésért, valamint a tisztogatásokért is.
Az irányítás azonban kicsúszott a kezei közül. Sorozatos rossz döntései miatt az oszmán vezetők Halil ellen fordultak, és a janicsárok vezetője, a janicsáraga szervezkedni kezdett ellene: egy ürüggyel az udvarba hívatta, ahol a szultán szeme láttára leszúrták. Halil meggyilkolása után széleskörű tisztogatás vette kezdetét, melynek során mintegy hétezer embert végeztek ki.
Konstantin Mihailovič a szerbiai Ostrovicában született 1430 körül. Húsz éves lehetett, mikor elrabolták a törökök és besorozták janicsárnak. Hosszú éveken át titokban gyakorolta az ortodox vallást, és a muszlimok ádáz ellenségeként élte az életét. Személyes tragédiaként élte meg II. Mohamed elsöprő katonai sikereit a Balkán-félszigeten, illetve Konstantinápoly, a bizánci kultúra bölcsőjének elestét.
Innen jött az elhatározása, hogy mindent papírra vet, amit látott: a katonai taktikákat, az iszlám jogi rendszer, a shari'a működését, a szokásokat, a törökök erősségeit és gyengeségeit. Ezáltal, még ha nem is szándékosan, de tanácsokkal látta el a keresztény vezetőket – akik ellen kénytelen volt harcolni –, hogyan is nyerhetnék meg a háborút.
Könyve, a „Török krónika, avagy egy janicsár visszaemlékezései” ötszáz évvel később is megbízható forrás. Paradox, hogy bár muszlimokkal szembeni leküzdhetetlen megvetését nem titkolta, írásában elismerte, hogy a birodalom hatékonyan működik, s ezzel párhuzamosan kritizálta az európaiak szűklátókörűségét és együttműködésre való alkalmatlanságát is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap