A „megszállt” apáca ördögi üzenetétől a föld alatt szülő nőig – 2017 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2017. december 22. 08:48
Korábban
Orosz katonák sikoltó csontvázaira bukkantak
Lengyel régészek mintegy nyolcvan emberi maradványt rejtő tömegsírra bukkantak a kelet-lengyelországi Zyrzyn település közelében idén júniusban. A szakértők feltételezik, hogy azokról az orosz katonákról lehet szó, akik az 1863-as lengyel felkelés során, a Zyrzyn falu mellett lezajlott csatában vesztették életüket, amikor a lengyelek rajtuk ütöttek, és elkobozták a szállítmányuk jelentős részét. Mindez azonban nem segített az 1863-as januári felkelők ügyén, amely külső támogatás híján elvérzett. A régészek nem akartak azzal kapcsolatban találgatásba bocsátkozni, hogy a koporsó nélküli temetés ellenére (mely esetben nem kéne „leessen az áll”) miért „sikoltanak” az oroszok. Egy helyi, nemzedékeken át öröklődő legenda úgy tartja, a cári katonákat megtorlásként élve temették el, és azóta a környéken különös síró, kínlódó hangok hallhatók és rejtélyes árnyak bukkannak fel. Mondani sem kell, a felfedezés a helyiek körében csak ráerősített a legendákra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05