A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
2019. október 18. 10:37 Múlt-kor
Korábban
Középkori vélemények a szénről
A középkori városok életkörülményei korántsem nevezhetők ideálisnak, főleg nem a szegények számára. A szennyvízelvezetés és szemétszállítás hiánya bizonyára számos egészségügyi kockázatot és meglehetős bűzt eredményezhetett, főként a nyári hónapokban, azonban nem a szerves hulladék szaga volt az, ami miatt az emberek a legtöbbet panaszkodtak.
A feljegyzésekben fennmaradt panaszok elsődleges tárgya ugyanis a „tengeri szén” égetésével kapcsolatos. Eme írott panaszok nagy része természetesen az írástudóktól, a tanult nemesség és a papság köreiből származik, azonban előkerült több olyan feljegyzés is, amely az átlagemberek véleményére is tesz utalást.
A legszélesebb körben az keltett megütközést, hogy a levegő minősége megváltozott a szénégetés hatására. „A levegő fertőzött és romlott, kárára azoknak, akik arrafelé járnak, illetve laknak” – jegyzi meg az egyik panaszos 1285 májusában.
1288-ra odáig fajult a helyzet, hogy London vezetése vizsgálóbizottságot rendelt ki a mészégető kemencék közelében lakók feljelentéseinek hatására.
Nem teljesen tisztázott azonban, hogy valóban csak az egészségügyi aggodalmak miatt indult-e meg a vizsgálat: ekkoriban a mészégetők által szabott árak meredeken emelkedtek, így lehetséges, hogy a hatósági vizsgálat egyfajta „megregulázást” jelentett.
1307-ben I. Eduárd király rendeletben tiltotta meg a „tengeri szén” használatát az égetőkemencékben, ebben részben a szagot, részben az egészségre gyakorolt káros hatást jelöli meg indokként.
A higiénia kérdése
A késő középkor embere már egészen másként tekintett környezetére, és felismerte a tisztaság szükségességét. Ebben a közegben nem csoda tehát, hogy London lakói körében negatív reakciót váltott ki a szén használata.
Habár a város nyilvánvalóan nem volt az egészséges környezet mintapéldája, a szénégetés kezdete előtt a levegő meglehetősen tisztának volt mondható, a változás pedig azonnal észrevehető volt mindenki számára.
A középkorban a betegségekkel kapcsolatos legelterjedtebb nézet az úgynevezett miazmaelmélet volt, amely az erős és kellemetlen szagokhoz társította a betegségeket. Ezen elmélet miatt volt tilos például trágyát vagy belsőségeket a vizekbe dobni.
Habár a rothadó szerves anyagok esetében a gondolatmenet tulajdonképpen nem volt helytelen – az ilyen anyagok közelében való tartózkodás, illetve az ivóvízbe kerülésük valóban nagyobb kockázatát hordozza a fertőzéseknek –, az elmélet a szén kellemetlen szagára is kiterjedt. A korabeli emberek úgy gondolták, maga a szag megbetegítheti őket.
Érdekesség, hogy egy rövid időre, a fekete halál idején (1347-1351) megváltozott a városlakók véleménye a szénről: kénes füstjéről úgy gondolták, tisztító hatással bír és távol tartja a betegséget otthonuktól.
Végső soron tehát az emberek – mint ma már tudjuk – jó okkal féltették egészségüket a szénfüsttől, azonban nem pontosan azon okból, amely miatt az valóban fenyegette őket. Nem a légúti problémákat előidéző apró részecskék belélegzése miatt féltek az új tüzelőanyagtól, hanem annak szagáról tartották úgy, hogy betegségeket terjeszt.
A kora újkor során azonban – az egyre nagyobb hőigényű kézműves, majd ipari eljárásoknak köszönhetően – a szén használata elkerülhetetlenné vált, s már nem csak London, de más angol városok lakói is kénytelenek voltak hozzászokni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap