A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
2021. május 4. 14:53 Pető Andrea
Korábban
A nemzetformáló nővezetők
A nyilas nőszervezés sem volt mentes a személyes rivalizálásoktól, mint minden politikai szerveződés. A nyilaspártban lezajló hatalmi harc kulcsfigurái Meggyes Kálmánné, Thoma Józsefné, Dücső Jánosné voltak. Szálasi Meggyesnét a „pestkörnyéki női főkerület” vezetőjéből emelte a „női totális mozgósítás” felelősévé (Kovarcz Emil pártszervező mellé), mert mintegy 8000 tagot sikerült „lelkiismeretes és egyedülálló szervezőképessége” miatt beszerveznie.
Meggyesnére a Szálasi iránti feltétlen hűség volt a jellemző (a személyleírásban szereplő, „feltűnően csinos” jelző mellett), alapelve pedig az, hogy „[a] nő helye a családban van. Hivatása az anyaság. Gyermek nevelése. A nemzet jövőjének formálása. A családból való kiemelése csak arra az időre indokolt, ameddig azt a nemzet háborúban állása megkívánja”.
Szálasi 1945. december 14-i népbírósági kihallgatásán elmondta, hogy 1942-ben megüresedett az országos nőszervezői pozíció, mert Dücsőnének, akit a szociális különbségek elleni harc vitt a pártba, elege lett a párton belüli nómenklatúra kialakulásából és Szálasi személyiségéből, így lett aztán Thománé a budapesti, Meggyesné pedig a főváros környéki szervezet női vezetője.
Továbbá Szálasi – mivel vallomása szerint „más alkalmas személyt nem talált” – az elsőként említett asszonyt nevezte ki a vidéki női szervezetek élére is. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy Lutz Gizella baráti viszonyba került Thománé férjével, aki a zenetanára volt. Mikor pedig Meggyesné a Kovarcz-féle mozgósítási feladatot megkapta, Thománé lett a Budapest környéki szervezetek vezetője is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Szálasi készségesen összefoglalta a kihallgatásán a választottja fő feladatait: egyrészt a szociális szolgálat irányítása, amely a szomszédságszolgálat nevet viselte, és a joghátránnyal sújtottak, az úgynevezett börtönösök ügyeinek intézését jelentette. Másrészt a női öntudat olyan fokra emelése, hogy a férfiak párt- és mozgalmi harcát serkenteni tudják. Harmadrészt az anyák hivatásrendjének megszervezése.
Thománét a 1946. szeptember 26-i bírósági tárgyalásra hordágyon vitték, mert – orvosi bizonyítvány szerint – „diftéria utáni bénulásban van”. Nagyon ügyesen azzal védekezett, hogy „[amit csináltam, annak] semmi köze a nőpolitikához nem volt, és azt nem a nyilaskeresztes pártban, de akármelyik jelenlegi demokratikus keretben kifejthettem volna. Hogy ezt pont a nyilaskeresztes párt keretében tettem, részemről meggondolatlanság volt. […] Az igaz, hogy női vezetőképző tanfolyamot vezettem, de ez is teljesen politikamentes volt.”
Thománé természetesen minden lehetőséget megragadott, hogy védje magát: többek között állította, hogy soha nem hordott nyilasegyenruhát, csak zöld inget – de még 1945 márciusában is nyilasjelvényt, -gyűrűt és -karkötőt viselt. A népbíróság első fokon öt évre és vagyonelkobzásra ítélte, amit aztán a NOT enyhített, mert a vagyonelkobzással nem akarták a családját sújtani.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai](/ih0Ax/label/.cut-640x400/805.jpg)
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)