A középkori veszélyektől az ókori csodákig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei

2020. augusztus 29. 12:51 Múlt-kor

Ha lemaradtak volna az elmúlt hét legérdekesebb írásairól, most bepótolhatják. A Múlt-kor elhozta Önöknek a középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélyét, elmerültünk Kádár János és felesége, Tamáska Mária kapcsolatában, elborzadtunk a kaliforniai véres medve-bika harc örökségén és megpróbáltuk megfejteni az ókori világ hét csodájának megannyi titkait.

Korábban

A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye

Megdöbbentően sok, a modern ember számára bizarrnak vagy éppen triviálisnak tetsző helyzet lehetett halálos a középkori ember életére nézve. Egyáltalán nem volt ritka, hogy az akkoriban szinte bármikor és bárhol (még a nagyvárosokban is) felbukkanó sertések támadása következtében haltak meg emberek. Külön érdekesség, hogy ilyen esetben a sértettek vagy elhunytak hozzátartozói a késő középkorban már jogi eljárást is kezdeményezhettek a disznó elkövetőkkel szemben.

A gyermekekre számos halálos veszély leselkedett játék közben is: volt, aki patakba fulladt bele, más fogócska közben szúrta torkon magát, de arra is volt példa, hogy lefújta az ifjoncokat a szél a várfal tetejéről vagy kiscsikók patái okozták a végüket. Hasonlóan halálos kimenetelű lehetett egy vadászat is, gondoljunk csak Szent István magyar király fiára, Imre hercegre, akit egy vadkan öklelt fel, de I. Baszileiosz bizánci császár utolsó perce sem voltak mindennapiak: az idős uralkodó öve beleakadt egy szarvas agancsába, és az állat kilométereken át vonszolta őt az erdőben. De vajon milyen veszélyeket rejtett még a középkor?

Tamáska Mária, az „öreg” felesége

Kádár János későbbi felesége 1944-ben ismerte meg a kommunista mozgalmárt, aki albérlőként költözött Róna Ottóhoz – Tamáska Mária az ő felesége volt ekkor. (Kádár és Róna között a későbbiekben is baráti volt a viszony. Mindhárman a maroknyi illegális kommunista mozgalom tagjai voltak.) Életüket végül öt évvel később kötötték össze.

A Kádár-házaspár ránk maradt levelei bizonyítják, hogy erős érzelmi kötelék fűzte őket egymáshoz, időnként ezt szavakban is kifejezték. Tamáska Mária egyszer így írt férjének: „Gyerekem írjál, és gyere okvetlen, mert én nem tudom, mit csinálok Veled, ha nem fogadsz szót. Gondolom, mégiscsak megverlek.” Máskor meg így fogalmazott: „Szervusz, most már ígérem, elköszönök és megyek buncizni. Szeretettel: Én”. Igaz, ugyanő egy alkalommal, amikor pártbeli rehabilitációjáról volt szó, „elvtárs”-nak szólította férjét. De vajon mekkora befolyással bírt társára? Mit szólt Kádár 1956-os szerepéhez? Mennyit keresett akkoriban Tamáska Mária? Valóban fényűzően éltek? A válaszokat itt találja.

A véres medve-bika harc

A 19. századi Kalifornia spanyol, mexikói, majd amerikai fennhatóság alatt élő lakosai nem sokat gondolkodtak azon, mi legyen a vasárnap délutáni program, akkoriban ugyanis az istentiszteleteket követő órák az állatharcokról szóltak. Kutya- és kakasviadalok, majd lovaglóakciók és lovasversenyek, később lasszós műsorok és lövészversenyek szórakoztatták a nagyérdeműt. A fő attrakciónak azonban a bika-medve harc számított.

A Spanyolországot jelképező bika és a Kaliforniát szimbolizáló grizzly párharca igen véresnek bizonyult. A csata elkerülhetetlensége érdekében összekötözött állatok közül általában a patás támadott elsőként, ám a méretes kaliforniai grizzly – amely szabadon élve gyakran tett kárt a helyiek szarvasmarhacsordáiban – szinte esélyt sem adott ellenfelének. De miként zajlott a harc? Meddig tartott az öldöklés? Hogyan alakult ki ez a bizarr versengés? Az aranyláz során beáramló keletiek hogyan viszonyultak e szokáshoz? A válaszokat itt keresse.

Az ókori világ hét csodája

A nyugati civilizáció a reneszánsz óta változatlan csodálattal tekint az ókorra, a rómaiak, a görögök, az egyiptomiak és a mezopotámiai államok által elért, az újkoréit meglepően sok szempontból tükröző vívmányokra. Az ókori fejlettség talán legismertebb szimbólumai a világ hét csodájaként ismert építmények: a gízai nagy piramis (az egyetlen, napjainkban is létező csoda), a halikarnasszoszi mauzóleum, az olümpiai Zeusz-szobor, Szemiramisz függőkertje, a pharoszi világítótorony, az epheszoszi Artemisz-templom és a rodoszi kolosszus.

A lista, bár meglehetősen rövid életű volt – a legkésőbb épült tagja, a rodoszi kolosszus mindössze 60 éven át állt –, a korabeli és a mai emberek fantáziáját is megragadta, és arra emlékeztet ma is, hogy az emberiség a lehetetlen elérésére is képes. Kevesebb szó esik azonban arról, mi is történt e csodák nagy részével.