A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye
2020. augusztus 22. 08:22 Múlt-kor
Korábban
Halálos gyermekáldás
Az Egyesült Államokban a 20-34 év közötti nők esetében ma a hatodik leggyakoribb halálok a gyermekáldás. A középkor évszázadaiban azonban a legeslegnagyobb veszélynek számított egy új élet világra hozatala.
Pontos adatunk természetesen nem lehet – hiszen például az alacsonyabb társadalmi rétegek kapcsán szinte semmilyen forrásunk nincsen a szülésről – a legtöbb kutató úgy számol, hogy ezerből háromszáz gyermek nem érte meg az egyéves kort.
Egy vakmerő becslés szerint pedig minden harmadik nő életét veszítette a szülés vagy az azt követő napok során.
A legnagyobb veszély a gyermekágyi láz és egyéb fertőzések voltak, de a magzat farfekvéses pozíciója és egyéb komplikációk is sok esetben lehetettek halálosak az édesanya és az újszülött számára is.
Mindenfajta érzéstelenítés és mai szakszerű ellátás nélkül kellett boldogulniuk a kérdéses pillanatban, úgy hogy a vajúdás akár több napig is eltarthatott. Számos nő a kimerültségben hunyt el.
Nem véletlen, hogy ha egy nő megtudta, hogy állapotos, elkezdte megfogalmazni a végső akaratát. (Érdekesség, hogy sokan csupán akkor vették észre állapotukat, pontosabban akkor vált biztossá a leendő gyermekáldás ténye, amikor a magzat először kezdett mozogni a méhben.)
Nem segített ugyanakkor az a vélekedés sem, hogy tizenévesen a legtermékenyebb a nő, számtalan, 12-13 éves korú lánynak kellett ezért elviselnie az akár évenként esedékes szülés fájdalmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.