2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kőtömb, amely közel 1800 évig őrizte a meggyilkolt császár emlékét

2022. október 20. 14:05 Múlt-kor

A római kori Britannia egyik leghosszabb vésett felirata először kerül kiállításra 1960-as megtalálása óta. A felirat említ egy császárt is, akinek nevét meggyilkolása után eltörlésre ítélték.

Római felirat
A hatalmas kőtömb Septimius Severus balsorsú fiának emlékét hordozza (Facebook / University of Leeds)

A mintegy 270 kilogramm súlyú homokkő tömbre a yorkshire-i Bainbridge falu közelében bukkantak. A római időkben Virosidumként ismert településen az i. sz. 1–2. század fordulóján erődítmény épült. A kőtömb a 3. században a laktanya falába volt beépítve, a 4. században pedig az erőd kapujától keletre vezető út kövezetében használták fel – felirattal lefelé, aminek hála máig kitűnő állapotban van.

A hatalmas kőtömb egészben maradt meg, és egy tizenkét sorból álló feliratot hordoz. A felirat mellett két oldalt különböző szimbólumok láthatók. Bal oldalon a Bak asztrológiai jelképe; Victoria, a Győzelem megtestesítője, aki egy földgömbön áll, kezében koszorút tart; és egy villámokon nyugvó sas, csőrében koszorúval. Jobb oldalt egy félhold; egy genius (védőszellem), bal karja alatt bőségszaruval, jobbjában egy paterával (áldozati edénnyel), amint a lábánál álló oltárra készül italáldozatot önteni; és egy szarvas állat, valószínűleg egy bika.

A kő az új barakk elkészültének állít emléket, felirata így szól:

imp(eratori) Caesari Lucio Septimio
Severo Pio Pertinaci Aug(usto) et
imp(eratori) Caesari M(arco) Aurelio
Antonino Pio Felici Aug(usto) et
P(ublio) Septimio Getae no
bilissimo Caesari d(ominis)
n(ostris) imp(eratore) Antonino II et
Geta Caesare co(n)s(ulibus) centuriam
sub cura G(ai) Valeri Pudentis
amplissimi co(n)sularis coh(ors)
VI Nervior(um) fecit cui praeest
L(ucius) Vinicius Pius praef(ectus) coh(ortis) eiusd(em)

Magyar fordításban:

Az Imperator Caesar Lucius Septimius Severus Pertinax Augustusnak és az Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Pius Felix Augustusnak és Publius Septimius Geta legnemesebb Caesarnak, a mi uraink, az Imperator Antoninus második és Geta Caesar (első) konzulságában
Gaius Valerius Pudens, a legtiszteletreméltóbb consularis parancsnoksága alatt a Cohors VI. Nerviorum építette ezt a laktanyát, kiknek Lucius Vinicius Pius, a cohors praefectusa parancsol.

A Cohors VI. Nerviorum egy auxilia, provinciális katonai csapat volt Nervii, a mai Belgium területéről. Septimius Severus és fia, Caracalla titulatúrája a felirat keletkezését i. sz. 205-re teszi. Septimius Severus ifjabbik fiát, Getát kétszer is említi a felirat, ami azért különösen érdekes, mert apjuk 211-es halála után Caracalla megölette öccsét, és elrendelte a damnatio memoriae-t, Geta nevének és képmásának minden feljegyzésből való eltörlését. A parancs láthatólag eljutott Britanniába, és valaki meg is kezdte a végrehajtását, csak éppen a hatodik sort törölte ki, míg az ötödikben és a nyolcadikban továbbra is ott maradt Geta neve.

A kőtömb a római Britannia és szűkebben Yorkshire régészeti anyagának kiemelkedő jelentőségű darabja – és nem mellékesen rendkívül ormótlan. 1960-ban a hadsereg Yorkban állomásozó utászait kellett segítségül hívni a kiemeléséhez. A Leedsi Egyetemre szállították, ahol a következő hatvan évet egy alagsori raktárban töltötte.

Dr. Samuel Gartland, az egyetem professzora szervezte meg a kőtömb első nyilvános kiállítását. Ezúttal nem volt szükséges a hadsereg közreműködése, hanem egy különleges daru alkalmazásával helyezték át egy hozzá méltó kiállítótérbe.

Mellette kiállítanak egy másik kőlapot is, amelyet ugyanazon az 1960-as ásatáson találtak. Ez kisebb és durvábban faragott, de ugyanúgy a laktanya falába volt építve, majd ugyanúgy az út kövezéséhez használták. Eredetileg a fal építéséért felelős katonák parancsnokának nevét örökítette meg:

coh(ortis) VI Ner(viorum)
(centuria) Iuli
Martini

Vagyis: „A Cohors VI. Nerviorumból Julius Martinus centuriája építette (ezt).”

Az ilyen köveket jellemzően bevakolták, eltérően a Birodalom dicsőségét és erejét hirdető császári feliratoktól. Az erődöt a 2. században elhagyták, így amikor a nervii cohors megérkezett, jelentős újjáépítési munkálatok vártak rájuk. A társcsászároknak szóló ajánlás jelezte a környékbelieknek, hogy Róma teljes erejével visszatért a területre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár