A kézfogástól a csupasz fenék villantásáig: 6 nonverbális gesztus történelmi háttere
2018. június 6. 11:48 Múlt-kor
A gesztikulálás – többnyire kézzel, de esetenként más testrészekkel is – szimbolikus, hang nélküli nyelvet alkot, amellyel tömören lehet üzenetet közvetíteni szavak használata nélkül. A ma használt gesztusok közül sokaknak van hosszú története, némelyik pedig a hagyomány szerint konkrét történelmi eseményekhez kapcsolódik. Az alábbiakban öt népszerű nonverbális gesztus történelmi hátterét vizsgáljuk meg.
Korábban
A kézfogás
A kézfogásos köszöntés legalább az ókori Görögországig visszavezethető. A berlini Pergamonmuseumban található egy Kr. e. 5. századi sírkő, amely két, kezet fogó katonát ábrázol. Az athéni Akropolisz múzeumában egy oszloptalpon Héra istennő kezet fog Athéné istennővel. A kézfogással – meghajlás vagy pukedli helyett – a két fél egyenlőségét fejezi ki, valamint azt, hogy elég kényelmesen érzik magukat egymás társaságában ahhoz, hogy ne viseljenek fegyvert.
Bartholomeus van der Helst „A münsteri béke ünneplése, 1648” című festményén Witsen százados (Amszterdam egyik tanácsnoka, továbbá polgármestere) barátságosan kezet fog hadnagyával. Ugyancsak a 17. században elterjedtek az ábrázolásokon a kezet fogó házastársak. Az esküvői szertartás során a gesztus egy szent és jogi kötelességet jelentő egyezség lezárását jelentette.
A washingtoni Fehér Ház udvara egy, a közel-keleti történelemben igen jelentős kézfogás helyszíne lett 1993. szeptember 13-án: Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője ekkor írták alá az oslói megállapodást, amely egy békefolyamat kezdetét jelentette. Bill Clinton elnök unszolására fogott kezet a két ellenség. Sajnálatos módon a remélt béke nem ért fel a legendás kézfogás által ígértekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap