A kamu vulkánkitöréstől a spagettiszüretig: hét híres áprilisi tréfa
2021. április 1. 10:06 Múlt-kor
Korábban
Lebegni a szobában
Egy nem mindennapi csillagászati jelenségről számolt be a híres – és számos különc szokásáról, köztük a monokli állandó viseléséről is ismert – brit csillagász, a 2012-ben elhunyt Patrick Moore 1976. április 1-jén a BBC Radio 2 adásában.
A szakember elmondása szerint aznap 9:47-kor a Jupiter és a Plútó együttállása figyelhető meg (pontosabban a most már törpebolygóra leminősített utóbbi égitest nagyobb testvére takarásába kerül), ennek köszönhetően megsokszorozódik gravitációs erejük, ami pár pillanatig érezhetően csökkenti a Föld saját tömegvonzását.
Ha a hallgatók ebben a percben a levegőbe ugranak, fantasztikus, lebegő érzésben lesz részük” – mondta Moore, akinek szavait senkinek sem jutott eszébe megkérdőjelezni, ugyanis igazi szaktekintélynek számított.
A néhány tucat reklamáló hallgató mellett több százan hívták fel a BBC munkatársait, hogy beszámoljanak nekik élményeikről, ugyanis „valóban” érezték a gravitációs erő csökkenését.
Egy nő elmondása szerint tizenegy tagú társaságuk felemelkedett a székről, majd körbelebegtek a szobában.
A történetről hamar kiderült, hogy áprilisi tréfa, ugyanis a Földtől több mint hatszázmillió kilométerre lévő égitestek nagyon messze vannak, hogy bármiféle, ember által is érezhető hatással legyenek bolygónkra, valamint a levegőbe ugráló emberekre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap