A holokauszt elfeledett előzménye: a Német Birodalom első, afrikai koncentrációs tábora
2020. május 21. 18:59
Élet a Cápa-szigeten
A szigetre szállított foglyok elsősorban rendkívül nehéz munkát végeztek a szüntelenül tűző napon – ők építették ki a sziget kikötőjét, valamint Lüderitz számos épületét is, illetve 1906 folyamán ők alakították félszigetté a szigetet. A kevés, főzetlen rizsen és némi liszten tartott rabok folyamatosan gyengültek, míg meg nem haltak.
Halálukat a brutális bánásmód is siettette: aki kimerült, ostorral (az Afrika déli részén bevett, vízilóbőrből készült sjambokkal) bírták további erőfeszítésre, de az is előfordult, hogy egyszerűen agyonlőtték. A zsúfolt lakosztályokon folyamatosan keringtek a különféle fertőzések is, amelyek a legyengült rabokban könnyű prédára leltek.
Az elszigetelt helyen folyó munka és a körülmények nyilvánvaló célja a foglyul ejtett őslakosok elpusztítása volt, és a sziget igen magas „hatásfokkal” üzemelt: egyszerre nagyjából 2000 fogoly volt a szigeten, 1904 és 1908 között az ide kerülők 80 százaléka életét vesztette.
A halálra dolgoztatott őslakosok azonban holtukban sem nyugodhattak: különféle testrészeiket, főként koponyáikat és egyéb csontjaikat Németországba küldték, hogy a szociáldarwinista nézetek által áthatott korabeli tudományos elméletek bizonyítására használják őket.
A csontok előkészítésére a nőket fogták be, akik üvegszilánkokkal kaparták le a koponyákról a lágy szövetet. A szigetről mintegy 3000 ember maradványai kerültek Németországba.
A szigeten dolgozó orvos, Eugen Fischer különféle kísérleteket is végzett a még élő foglyokon: himlővel és tuberkulózissal fertőzte meg őket szándékosan, és ő tett javaslatot a fajkeveredés törvényi tiltására a Német Birodalom minden területén, ami 1912-ben meg is történt.
Fischer később a náci rendszer idején az első világháború után a Rajna-vidék francia megszállása idején született, fekete apáktól származó gyermekek (a „Rajna-vidéki fattyak”) vizsgálatát és erőszakos sterilizálását vezette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap