A harcosokkal voltak egyenragúak a várandós nők az Azték Birodalomban
2024. február 11. 16:05 Múlt-kor
Korábban
„A cél a halál, az élet a küzdelem”
A bába egyfajta világi papnő funkcióját is ellátta a szüléskor, tekintve, hogy hosszú beszéddel üdvözölte a csecsemőt. Ebben meglehetősen őszintén beszélt arról, hogy milyen nehéz élet vár a gyermekre, ha egyáltalán életben marad. Ez utóbbi, vagyis a magas csecsemőhalandóságtól való félelem, illetve az annak elfogadására tett kísérlet többször is megjelent a szövegben.
A bába, miután első mondatát nemek szerint váltogatta, második mondatában már a lényegre tért: „Megérkeztél a Földre, ahol rokonaid fáradtságtól és kimerültségtől szenvednek; ahol forróság van, hideg van, és ahol a szelek fújnak; ahol szomjúság van, éhség, szomorúság, kétségbeesés, fáradtság, fájdalom…”
Születési rítusok ábrázolása a Mendoza-kódexből
A csecsemők fürdetési és névadási szertartása pirkadatkor történt, a bábának pedig nyugat felé kellett néznie. Az Azték Birodalom spanyolok által történt meghódítását követően keletkezett, V. Károly megrendelésére készült, többek között az aztékok életének ismertetését tartalmazó Mendoza-kódex részletes leírást közöl arról, milyen kötelezettségei voltak egy bábának:
„Miután a csecsemő megszületett, elhelyezték a bölcsőjében. (…) A gyermek születését követő negyedik nap végén a bába fogta a gyereket, levetkőztette, és a szülők házának udvarára vitte. Az udvaron [szőnyegként használt] gyékényre vagy nádra egy kicsiny víztartó agyagkádat (ún. tulét) állítottak, amiben az említett bába megmosdatta az újszülöttet.”
„(…) A fürdetés után a bába [a gyékény mellett ülő három] fiúnak megparancsolta, hogy hangosan hívja a megmosdatott újszülöttet a nevén. Az általuk mondott nevet ő adta. Az elején, amikor a gyermeket fürdetni vitték, kezébe adtak egy jelképes eszközt. Fiúgyermekeknél ez az apja által használt eszköz volt: katonai vagy kézműves, például fémmegmunkáló, fafaragó szerszám. Miután a bába ezt megtette, az anyja kezébe adta a gyermeket. Ha a gyermek lány volt, fürdetéskor jelképként orsót, guzsalyt, kosárkát és seprűt kapott, mivel felnőve ezeket a dolgokat fogja használni. Majd a fiúgyermek köldökzsinórjával, illetve a fürdetéskor használt kis pajzs és nyilak jelképeivel áldozatot mutattak be ott, ahol ellenségeikkel háborúztak úgy, hogy a tárgyakat eltemették. A lánygyermek esetében a köldökzsinórt a metate, a tortilla készítésénél használt kő alá temették.”
Mint Sahagún kifejtette, a bába a szertartás alatt az újszülött nyelvét, a mellkasát és a feje tetejét vizezte be, majd a négy égtáj felé fordulva négyszer ajánlotta fel a csecsemőt az égnek.
Hivatalosan is megkezdődött a 13. mennyből leszállt teremtmény élete a földön, ahol éhség, szomorúság, kétségbeesés, fáradtság és fájdalom várt rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.