A háborúk és a klímaváltozás is hozzájárult a hatalmas maja város, Tikal elnéptelenedéséhez
2020. december 4. 17:55 Múlt-kor
Korábban
Évszázadokon át tartó rejtőzködés
A város távol került a civilizációtól, és sokáig csak a véletlennek köszönhetően akadt rá néhány kalandor. Feltehetően Andrés de Avendaño ferences szerzetes volt az első európai, aki 1696-ban megcsodálhatta a város romjait, anélkül hogy tudta volna, milyen kincsre bukkant.
A guatemalai Petén tartomány két elöljárója, Modesto Mendez és Ambrosio Tut 1848-ban talált rá Tikal romjaira. A várost számos kutató kereste fel a 19–20. század fordulója környékén, ám korántsem tartották be mindannyian a mai régésztől már elvárt állagvédelmi előírásokat. A romoknál kétszer is megforduló osztrák Teobert Maler például az egyik palotában szállt meg, és még a monogramját is belevéste az ajtókeretbe.
A valódi tudományos kutatás 1956-ban a Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak irányításával kezdődött meg Tikalban. A régészek az azóta eltelt több mint fél évszázadban jelentős eredményeket értek el a város feltárásával kapcsolatban, és a kutatóknak – a közép-amerikai kultúrák közül egyedüliként – a maják sztéléken és épületek falain olvasható hieroglif írását is sikerült megfejteniük.
A Guatemala jelképévé váló Tikalt az UNESCO 1979-ben a világörökség részének nyilvánította. A dzsungellel benőtt területnek különös bájt kölcsönöz, hogy különleges állatfajok – többek között tapírok, tukánok, jaguárok és aranypapagájok – otthona.
A romváros 2012-ben elsősorban a világvége-őrületnek köszönhetően került be a híradásokba, ám a felfokozott érdeklődésnek negatív hozadékai is voltak. A tiltás ellenére többen is felmásztak a Maszkok Temploma (II. Templom) tetejére, és néhány helyen helyrehozhatatlanul megrongálták az építményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap