A gyilkos apácától Little John elátkozott combcsontjáig – 7 népszerű mítosz Robin Hoodról
2018. november 22. 13:16 Múlt-kor
Korábban
Robint a yorkshire-i Kirklees zárda területén temették el, ahol sírja ma is megtekinthető
A legenda egyes változatai szerint Robin Hood orvosi segítségért ment a zárdába, ahol az álságos főnöknő kezelés alá vette, és szándékosan túlvéreztette. Robinnak azonban utolsó erejével sikerült egy nyílvesszőt kilőnie oda, ahol akarta, hogy eltemessék. A Tudor-kori író, Richard Grafton arról számol be, a főnöknő az út mellé temette az útonállót:
„Ott, ahol rabolni és prédálni szokta volt az arra járókat. És sírjára az említett főnöknő egy igen szép követ fektetett, amelyre Robert Hood, William of Goldesborough, és mások nevei voltak faragva. És az ok, amiért oda temette, az volt, hogy a mindennemű idegenek és utazók, tudva és látva, hogy ott van eltemetve, biztonságosabban és félelem nélkül vennék arra útjaikat, amit nem mertek megtenni említett törvényen kívüliek életében. És az említett sír két végén kőkeresztet emeltek, amely jelenleg ott látható.”
A közeli Pontefract város régiségkereskedője, Nathaniel Johnston által 1665-ben készített rajz egy fekvő kőtömböt ábrázolt, melyet virágos kereszt díszít (az álló keresztek eddigre vélhetően eltűntek). A tömbön az olvasható: „Itt nyugszik Roberd Hude, Willm Goldburgh, Thoms (…)”. Semmiféle információ nem áll rendelkezésre Williamről vagy Thomasról, és a felirat a beszámolók szerint már Johnston rajza előtt is „alig olvasható” volt. Teljesen elképzelhető, hogy Robin Hoodot olyan sírba temették, amelyben már voltak más maradványok, de ha az emlékművet röviddel halála után emelték (bármikor is volt), igencsak különös, hogy 1540 előtt nincs róla említés.
A Kirklees zárda az Armitage család tulajdonába került a kolostorok VIII. Henrik alatti megszüntetését követően, a 18. században pedig az érdeklődő Samuel Armitage a kérdéses kő alatt egyméteres magasságig leásatott. Attól félt, a sírrablók már korábban megelőzték, az igazság azonban az volt, hogy nem is volt sír, amit kirabolhattak volna – a helyszínen úgy tűnik, korábban nem ástak, Armitage pedig arra következtetett, az emlékművet „máshonnan hozták, és a vulgáris hagyomány Robin Hoodhoz kötötte.”
A kőben rendszeresen kárt tettek olyanok, akik maguknak akarták egy darabját emlékül, vagy mert úgy hitték, képes gyógyítani a fogfájást. Az Armitage-család később alacsony téglafallal vette körbe, amelynek vas korlátja volt – ennek darabjai napjainkban is láthatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap