2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor a fagyi visszanyal – így futamították meg egy kisváros lakói Jesse James bandáját

2018. november 19. 13:02 Múlt-kor

Jesse James az amerikai vadnyugat talán legismertebb alakja. Hírnevéhez nagyban hozzájárult, hogy a korabeli sajtó már életében legendákat szőtt köré, egyfajta modern Robin Hoodként ábrázolva őt. Ez természetesen egy erősen torz, romantikus kép volt Jamesről és bandájáról, amely leginkább a „biztos távolban élő”, keleti parti nagyvárosok lakói ismertek. A nyugati települések polgárai, akik testközelből is megismerhették őt, sokkal inkább a könyörtelen bandita emlékét hagyták az utókorra. Jó példa erre a Minnesota állambeli Northfield városka, ahol mind a mai napig megünneplik Jesse James Legyőzésének Napjait.

Jesse Woodson James 1847. szeptemberében született Missouri államban. Az amerikai polgárháború borzalmait így kamaszként tapasztalta meg, közvetlen testközelből. A Konföderáció és az Unió határán fekvő Missouri állam ugyanis kvázi egy saját polgárháborút vívott: lakosai rendkívül megosztottak voltak az északi és a déli ügy között, aminek következtében párhuzamosan két, egymással szemben álló kormány is működött, és gyakran szomszédok vívták egymással a véres testvérháborút.

A James család elkötelezett híve volt a Konföderációnak, ami miatt számos atrocitást voltak kénytelenek elszenvedni, miután Missouri szinte teljes egésze az északi haderő fennhatósága alá került. Az ő szempontjukból „megszálló” katonák viselkedése nagy szerepet játszott abban, hogy Jesse és bátyja, Frank csatlakoztak egy déli-szimpatizáns gerilla csoporthoz. Jesse első ismert akciójára 1864 szeptember 27-én került sor, amikor a gerillák megtámadták Centralia városát. Az alapvető cél egy érkező vonat kirablása volt, de a csapat valóságos ámokfutást rendezett a településen. Kirabolták a lakókat, felgyújtották a házakat, majd amikor befutott a vonat, könyörtelenül lemészárolták a vagonokban tartózkodó 24 sebesült és fegyvertelen északi katonát.

A James testvérek élete ezzel végérvényesen a bűnözés felé fordult. A polgárháború lezárultával Jesse és Frank maga köré gyűjtött egy bandányi, hasonló cipőben járó fiatalt, köztük a hírhedt Younger testvéreket és nekivágtak az amerikai határvidéknek. A James-Younger banda 15 éven keresztül terrorizálta a vadnyugati települések lakóit. Mígnem 1876. szeptember 7-én rossz városkát választottak célpontként.

James bandájának terve az volt, hogy fényes nappal kirabolják Northfield városának bankját. Az akció délután 2 órakor vette kezdetét, amikor a csapat öt tagja keresztüllovagolt a városon, pisztolyaikkal lövöldözve, hogy pánikot keltsenek. Mindeközben Jesse és két társa belépett a bank épületébe, míg a többiek az ajtóban őrködtek. A banditák felszólították a bent tartózkodó két bankpénztárost, hogy nyissák ki a széfet, mire az egyik azt hazudta, hogy azt egy időzáras szerkezet védi, így nem tudja azonnal teljesíteni a rablók „kérését.” Kihasználva Jesse James pillanatnyi tanácstalanságát, a másik pénztáros ekkor az ajtó felé iramodott és bár találat érte, még meg tudta szólaltatni a vészcsengőt.

A riadó hangjára a városlakók számára is nyilvánvalóvá vált, hogy mi történik és felfegyverkezve a helyszínre siettek, majd különféle fedezékek mögül – például a környékbeli házak ablakaiból – össztüzet zúdítottak a betolakodókra. James és bandája menekülőre fogta a dolgot, de ezalatt súlyos veszteségeket szenvedtek. Az egyik banditával egy 19 éves orvostanonc golyója végzett, míg egy másikat a helyi fémárúbolt tulajdonosa lőtte agyon az ismétlőpuskájával. A városka teljes káoszba süllyedt, miközben az utcákon lezajlott az amerikai vadnyugat történelmének egyik legvéresebb lövöldözése. A két bandita mellett a városlakók közül is ketten vesztették életüket. A kritikus helyzetben Jesse James szemébe hazudó bankpénztárost, Joseph Lee Heywoodot a menekülő banditák egyike lőtte le, míg az utcai harcok során egy svéd bevándorló, Nicholas Gustafson vesztette életét.

A várslakók ezután értesítették a környékbeli településeket is, így hamarosan már több száz ember részvételével indult hajtóvadászat a banda megmaradt tagjai után. Az üldözés további négy bandita életét követelte, a többieket elfogták, és végül csak a társaiktól időközben elváló Jesse és Frank tudott meglógni a dühös minnesotaiak elől. Később Tennessee államban új bandát szerveztek maguk köré, de ez már bőven a hanyatlás időszaka volt az egykor rettegett banditák számára: Jesse James 1882-ben vesztette életét, miután egyik új társa hátulról fejbe lőtte őt, abban a reményben, hogy így begyűjtheti az érte járó vérdíjat és megbocsátást nyerhet saját bűneiért.

Northfield lakói azóta is büszkén emlegetik az 1876-os eseményeket és minden évben egy több napos fesztivál, a Jesse James Legyőzésének Napjai keretében ünneplik elődeik bátorságát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Jesse James Legyőzésének Napjai során a hagyományörzők rendszeresen eljátszák a bankrablás eseményeitJesse és Frank JamesNorthfield egy 19. századi fényképen, középen a bank épülete

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár