A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
2020. március 22. 12:18 Paul McEvans
Korábban
Egy kellemes kora őszi emlék
Hitler első szerelme a nála két évvel idősebb, jómódú linzi családba született lány, Stefanie Rabatsch volt. Az ifjú Adolf 16 évesen, 1905 körül ismerte meg a gyönyörű teremtést, és gyerekkori barátja, August Kubizek szerint négy éven át volt belé reménytelenül és távolságtartóan szerelmes. Stefanie később úgy nyilatkozott, fogalma sem volt róla, hogy a félénk fiú ennyire mély érzelmeket táplált iránta.
Hitler közel két évtizeddel később már valóságos szexszimbólumnak számított. Már a sikertelen sörpuccs után a landsbergi börtönben töltött hónapok alatt is rengeteg levelet kapott, ezekben fiatal lányok ajánlották fel neki a testüket. Sokan még fényképet is mellékeltek.
Hitler azonban csak kevesek iránt mutatott érdeklődést. Nőkhöz és párkapcsolatokhoz való viszonyát jól szemlélteti Maria Reiterrel, a berchtesgadeni szociáldemokrata szervezet egyik alapító tagjának lányával kapcsolatos története. Az apjához hasonlóan a szebbik nem fiatal képviselőihez vonzódó Hitler 1926-ban, 37 évesen ismerkedett meg a 16 éves, csinos, szőke lánnyal. Mimi – ahogy a férfi nevezte – a berchtesgadeni Deutsches Haus nevű szálloda földszintjén működő ruhaüzletben segített be apjának, amikor a későbbi Führer flörtölni kezdett vele. Édesanyja néhány héttel a találkozás előtt halt meg rákban, így a labilis lelkiállapotú lánynak roppant módon imponált a híresség közeledése. A politikus több kirándulásra is elvitte Mimit, hamarosan azonban más irányú elfoglaltságai akadtak, és a találkozások abbamaradtak.
Bár a karácsonyra kapott bőrkötéses Mein Kampf valószínűleg megmelengette a lány szívét, és a levelezésük is reménnyel tölthette el, Hitler számára Mimi nem jelentett többet egy kellemes epizódnál. Amikor a hosszú távú terveket szövögető lány erre rádöbbent, felakasztotta magát. Szerencséjére sógora még időben rátalált, és elvágta a kötelet. Bár Mimi később állította, hogy 1931-ben Hitler lakásán lefeküdtek egymással, a történészek erősen vitatják a beszámoló hitelességét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50