2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Fehér Házi komornyik, aki nyolc elnököt szolgált

2018. augusztus 7. 10:54 Múlt-kor

Eugene Allen afro-amerikai főkomornyik – akiről A „The Butler” (A komornyik) című film címszereplőjét mintázták – 1952-ben került a Fehér Házba, akkor amikor még érvényben voltak a szegregációs törvények. Tálalóként és takarítóként kezdte pályafutását, végül 34 éven át nyolc elnököt (Trumantól Reaganig) szolgált ki az ebédlőasztalnál. A sors kegyes volt hozzá: megérte, hogy 2009-ben egy fekete elnök kerüljön a Házba.

Eugene Allen 1919. július 14-én született egy virginiai ültetvényen. A Scottsville melletti Shirland farmon nőtt fel Fiatal korában pincérként dolgozott egy, csak fehérek számára fenntartott vendéglátóipari egységben a virginiai Hot Springsben. Később Washingtonban, egy country klubban tevékenykedett szintén felszolgálóként, amikor hallott arról, hogy a Fehér Ház meghirdetett egy új állást. Először nem foglalkoztatta az álláshirdetés, mint később visszaemlékezett, „nem kerestem munkát, boldog voltam ott, ahol dolgoztam”. Azonban mégis elment az interjúra, és miután találkozott a Fehér Ház főpincérével, felkínálták neki az állást, amelynek keretében az 1600 Pennsylvania Avenue-n kellett pincemesteri pozíciót betöltenie. Kezdetben az edények mosogatása, a takarítás és az ezüst készletek tisztán tartása is a feladata volt, később komornyik, majd 1981-ben, Reagan idején főkomornyik lett.

Büszkén emlékezett vissza később, hogy „megrázta a kezem az összes elnök, akivel valaha dolgoztam”. A Fehér Házbeli tevékenysége során a következő nyolc elnökkel volt dolga: Truman, Eisenhower, Kennedy, Johnson, Nixon, Ford, Carter és Reagan.

Élet a legbefolyásosabb vezetőkkel

Allen olyan privát és intim pillanatoknak is részese lehetett, amelyek jóval túlmutatnak az egyszerű kézrázáson. Születésnapját egyszer például megosztotta Ford elnökkel, akit a felesége emlékeztette, hogy „ma van Gene születésnapja is!”, mielőtt énekelt férjének és komornyikjának.

Allen aznap is dolgozott, amikor 1963 novemberében lelőtték John F. Kennedy elnököt. A fia beszámolója szerint későn ért haza. Bár lefeküdt aludni, hamarosan felkelt, felvette a kaabátját, és azt mondta, vissza kell mennie dolgozni. A folyosón azonban a falhoz dőlt, és sírni kezdett. „Ez volt az első alkalom, amikor édesapámat sírni láttam” – emlékezett vissza később.

Habár kapott meghívót a temetési szertartásra, helyette inkább a munkát választotta, kijelentve, hogy „valakinek itt kell lennie a Fehér Házban, hogy kiszolgálja azokat, akik a temetésről térnek vissza”. Valójában a komornyik a 34 év alatt egy napot sem hiányzott. Az általa igen kedves embernek tartott Jacqueline Kennedy később személyesen ajándékozta oda neki meggyilkolt férje egyik nyakkendőjét, amelyet Allen bekereteztetve tett ki a falra otthonában.

A történelem tanúja

A több elnökkel megosztott és átélt intim pillanatokon túl Eugene Allennek hosszú pályafutása során az is megadatott, hogy számos fontos, Fehér Házbeli esemény szemtanúja lehessen. Pikáns belegondolni, hogy habár feketeként sokáig nem volt joga leülni egy déli állambeli buszon világosabb bőrszínű társai mellé, egyedülálló pozíciója lehetővé tette, hogy részese lehessen például a polgári jogi mozgalom előretörésének és a washingtoni elnöki rezidenciabeli diskurzusoknak, amelyek a feketék jogairól szóltak.

Tanúja lehetett többek között Eisenhower elnök vitájának Orval Faubus arkansasi kormányzóval az 1957-es Little Rock-i iskolai szegregációról. Ezen év szeptemberében ugyanis kilenc fekete diák nyert felvételt Arkansas állam fővárosának egyik jónevű gimnáziumába, ám a kormányzó a Nemzeti Gárdát vezényelte ki, hogy megakadályozza a bejutását annak az egy diáknak, akit végül nem tudtak értesíteni, hogy veszélyes megjelennie az első tanítási napon. Később Eisenhower parancsára katonai egységek őrizték a kilenc diákot, a következő évtől pedig már csak integrált iskolák működtek a déli államban.

Vagy mikor a vietnámi háború miatt tiltakozó tömeg Lyndon Johnson elnöksége idején a Fehér Ház körül gyülekezett, Allen tejet és scotchot vitt az elnöknek, hogy így próbálja megnyugtatni az idegeit. Sohasem beszélt Johnsonnal magáról a háborúról egy alkalmat leszámítva, amikor az elnök arról érdeklődött, hogy Allen Vietnámban szolgáló fia él-e még.

Egyszer Reagan elnök vacsorát rendezett Helmut Kohl nyugatnémet kancellár részére, Allen pedig halálra rémült, amikor megtudta, hogy aznap este ő nem fog dolgozni, hanem feleségével, Helene-nel együtt (akivel 1943-ban házasodtak össze) hivatalosan is meg vannak hívva a rendezvényre, mint a First Lady személyes vendégei. Később azonban örömmel emlékezett vissza: „hiszem, hogy én vagyok az egyetlen komornyik, aki meghívást kapott egy állami vacsorára”.

Allen egy másik alkalommal is kapott egy fontos meghívót jóval az 1986-os nyugdíjazását követően, mégpedig az ország első afroamerikai elnökének beiktatására, 2009-ben. Egykori komornyikként büszkén vett részt Obama eskütételén, ahol tengerészgyalogosok kísérték a VIP-es helyére. Allen szürreális élménynek nevezte: „az 1940-1950-es években még sok olyan dolog volt Amerikában, amelyet esélyed sem volt megtenni. Pláne nem mertél olyan pillanatról álmodni, mint ez”. Feleségével közösen akartak szavazni 2008. november 3-án Obamára, ám Helene egy nappal a választás előtt elhunyt.

Eugene Allen egy évvel később, 90 éves korában távozott e világból. Három évvel halálát követően az Allen név a The Butler (A komornyik) című filmnek köszönhetően tovább élhet az emlékezetben, habár maga a műnek nem ő a címszereplője, és merőben elrugaszkodott a valóságtól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Eugene Allen Ford elnöktől köszön el 1977. január 20-án a Fehér Ház étkezőhelyiségébenEugene Allen segédkezik John Viklin főkomornyiknak 1965. november 17-én Margit brit királyi hercegnő és férje, Anthony Armstrong-Jones fogadására rendezett partinRonald Reagan and Nancy Reagan búcsúznak a visszavonuló komornyiktól 1986. július 17-énEugene Allen 2008-ban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár