A DNS segítségével megoldás születhetett Marat bőrbetegségének rejtélyére
2019. november 25. 19:14 Múlt-kor
Korábban
A történelmi DNS-vizsgálatok jövője
A kutatás egy másik kérdést is felvet: lehetséges-e egyáltalán bőrbetegséget azonosítani valakiben DNS-minta által? „Ez egy fogós kérdés” – mondta Lalueza-Fox.
A DNS genetikai betegségeket fedhet fel, valamint egyéb betegségek jelenlétére utaló jeleket, azonban ami a fertőző betegségek kimutatását illeti, a DNS-elemzés még gyermekcipőben jár.
A kutató szerint valószínű, hogy Marat bőrbetegségét gombás fertőzés okozta, azonban a forradalmár testének, különösen bőrének vizsgálata nélkül lehetetlen biztos megállapítást tenni.
Felmerülhet a kérdés: ha még a DNS segítségével sem lehet talán soha biztosat mondani Marat betegségéről, mi értelme van a próbálkozásnak?
Egy érv lehet a kísérletezés mellett az, hogy az egészségügyi szempontok nagyban befolyásolhatják a történelem menetét – Marat-t betegsége az aktív politikától való visszavonulásra kényszerítette éppen akkor, amikor hatalma csúcsán járt.
Lehetetlen megmondani, hogy ha állapota nem lett volna ilyen súlyos, vagy egyáltalán nem küzdött volna e betegséggel, és nem kellett volna mindennapjait a fürdőkádban töltenie.
Egészségi állapota – főként fájdalmai – emellett Marat tudatállapotát és viselkedését is befolyásolta. „Befolyásolhatta döntéseit, és azt is, ő hogyan hatott a történelemre” – mondta Lalueza-Fox. „Nagyon, nagyon beteg volt.”
Az elemzés minden hiányossága ellenére igen előremutatónak mondható – és további kutatásokat inspirálhat e területen, amelyek segítségével jobban megérthetővé válik a történelem.
Charlier, Lalueza-Fox és kollégáik kutatása az első példa a DNS sikeres alkalmazására egy retrospektív diagnózis felállításában. Próbálkozások korábban is voltak, ezek azonban elakadtak az állagmegóvás vagy a törvény, illetve etika szempontjain.
Néhány éve például egy kutatócsoportnak nem sikerült engedélyt szereznie Frédéric Chopin zeneszerző egy varsói templomban őrzött szívének vizsgálatára. Végül egy vizuális elemzéssel arra következtettek, hogy a komponista nagy valószínűséggel tuberkulózisban szenvedhetett.
A legfontosabb etikai szempont minden elhunyt személy DNS-ének vizsgálatakor az élő rokonok álláspontja – akkor is, ha a végső „diagnózis” nem minősülhet többnek merő spekulációnál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap