A dárdahajítástól a teniszig – edzéstippek a kora újkori Angliából
2020. január 20. 15:55 Múlt-kor
Korábban
„A test egyes részeinek edzése”
Elyot néhány konkrét, önmagában végezhető gyakorlatot is ajánl a szervezet egyes elemeinek erősítésére. Javaslatai a következők:
-„A lábak, a karok és a vállak erősítésére: nyújtások és súlyok használata, illetve a lándzsával, dárdával és hasonló fegyverekkel való játék”
-„Mell és tüdő: a lehelet mozgatása énekkel vagy kiáltással, illetve hangos olvasással” – Elyot úgy gondolta, ezek mind segítenek a „feles testnedvek” kiválasztásában
-„Belek: olyan hangszerekbe fújni, melyekbe sok szél szükségeltetik” – Elyot korában ez főként a mai harsonák elődjét, az úgynevezett húzó-toló trombitát (sacqueboute) jelentette.
Habár a vérmérséklet-elmélet nem felel meg a tudományos valóságnak, kétségtelen, hogy Elyot helyesen mérte fel azt, hogy különböző alkatú és erőnlétű embereknek más-más edzésformákra van szükségük – valamint természetesen azt is, hogy a testedzés az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele.
Habár napjainkban kevés alkalma lehet az átlagembernek középkori fegyverekkel edzenie, a súlyokkal, saját testsúllyal végezhető gyakorlatok, illetve a labdázás és a séta a mai ember számára is ugyanúgy elérhető edzéstípusok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap