A brit birodalom öröksége
2003. május 14. 06:01
Torz tükör
Lord Curzon szerint a Brit Birodalom a Gondoskodás legnagyszerűbb jótékony eszköze volt, Smuts tábornok pedig úgy vélte: ez volt az emberiség talán legszervezettebb és legsokoldalúbb szabadságrendszere. Ezek a kijelentések nem tükrözik pontosan a valóságot. Ez a birodalom ugyanis soha nem volt ilyen emberközpontú, mint amilyennek beállítják egyesek. A 18. században a britek legalább olyan buzgók voltak a rabszolgák felkutatásában és kizsákmányolásában, mint később a rabszolgaság eltörlésében; sőt olyan mértékben gyakorolták a diszkriminációt és a szegregációt, hogy azt ma már rémisztőnek találnánk.
Amikor a birodalom gyarmattartói jogait 1857-ben, Indiában, 1831-ben, Jamaicában, majd 1899-ben, Dél-Afrikában próbára tették az egyes nemzetek, a brit válasz egyszerűen brutális volt. Az Írországban 1840-ben, Indiában 1870-ben jelentkező tömeges éhezést pedig negligálták, ami bizonyos szempontból büntetendőnek tekinthető.
Ennek ellenére: semmilyen más intézmény nem tett annyit a termékek, tőke és munka szabad áramlásának érdekében, mint amennyit a Brit Birodalom a 19. században és a 20. század elején. Az is tény, hogy egyetlen más intézmény sem tett annyit a nyugati normák bevezetéséért, egy világméretű rendszer és irányítás kialakításáért. Sőt történelmének nagy részében (természetesen nem egészében) a Brit Birodalom úgy járt el, mint egy relatíve megvesztegethetetlen kormány. Azaz, elfogadhatónak tűnik az is, hogy a birodalom növelte a globális jólétet, más szavakkal élve: jó dolog volt a birodalom határain belül élni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap