A Balkánról és Ausztriából is szerencsésen visszakerült Magyarországra a Szent Jobb
2019. június 21. 10:58 MTI
248 éve, 1771. június 21-én került vissza magyar földre a Szent Jobb. Az ereklye feltételezhetően I. István, Árpád-házi magyar király mumifikálódott jobb keze, amelyet a budapesti Szent István-bazilikában található Szent Jobb-kápolnában őriznek.
Korábban
Az államalapító uralkodó 1038-ban bekövetkezett halála után holttestét a székesfehérvári bazilikában helyezték el egy márványszarkofágban. Feltehetően az 1060-as években, amikor a holttestet áthelyezték a bazilika aknasírjába, választották le a király jobb karját, amely később, István 1083-ban történt szentté avatásakor épen került elő.
Valószínűleg ekkor kezdődött a testrész ereklyeként való tisztelete is. A felső és alsó kart a 14-15. században választották szét egymástól.
A legenda szerint a Székesfehérvárott őrzött ereklye a török hódoltság idején Boszniába, majd 1590 körül Raguzába, a mai Dubrovnikba került a domonkos szerzetesekhez. 1771 áprilisában Mária Terézia magyar királynő közbenjárásának köszönhetően a raguzai domonkosok visszaadták a Szent Jobbot, amelyet nagy pompával szállítottak Budára.
1771. június 21-én ünnepélyesen adták át megőrzésre az angolkisasszonyoknak. A királynő pénzt is veretett a visszaszerzés emlékére, valamint elrendelte augusztus 20-ának, a király szentté avatási napjának rendszeres megünneplését. Az ereklye első magyarországi „körútja” is hazahozatalakor volt, Győrött és Pannonhalmán tették közszemlére.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Az 1800-as évek elején II. József magyar király rendelete nyomán a Szent Jobbot a keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után, 1865-től az esztergomi főegyházmegyénél helyezték biztonságba. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig őrizték.
Az államiságot leginkább reprezentáló kegytárgy lett, amelyet a mindenkori prímás az augusztus 20-i körmenetek idején rendszeresen körbevitt a fővárosban.
1944-ben a nyilasok a Szent Koronával együtt nyugatra hurcolták. 1945 elején találtak rá Salzburg közelében, és XII. Pius pápa közreműködésének köszönhetően az amerikai hadsereg visszaadta a magyar katolikus egyháznak.
Miután a Szent Jobb-körmeneteket 1947-ben betiltották, az ereklyét a Szent István-bazilika plébániájának páncélszekrényébe zárták. 1971-től a bazilika egyik kápolnájában, zárt tabernákulumban, nem látható módon őrizték. Később az őrzési helyet felújították, és Szent Jobb-kápolnának nevezték el.
A kegytárgyat 1985-ben hozták ki először és tették közszemlére, majd 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulóján újra országos körútra vitték. 1989 óta ismét évente rendeznek körmenetet tiszteletére.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![II. Népesség, település, életmód / 9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től](/ih0Ax/label/.cut-640x400/761.jpg)
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)