Az erős belföldi támogatás ellenére nem tudott visszatérni a magyar trónra IV. Károly

Az első világháború végén összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia. Az 1916-ban megkoronázott császár és király, Habsburg IV. Károly (I. Károly néven osztrák császár) 1918. november 11-én felfüggesztette osztrák császári, majd 13-án magyar királyi jogainak gyakorlását. Károly nyilatkozatban mondott le a magyar ügyekben való részvételről és előre elismerte a döntést az új magyarországi államformáról.

Magyarországon 1918. november 16-án a királyságot a "független és önálló népköztársaság" váltotta fel, 1919. március 21-én pedig deklarálták a Tanácsköztársaságot, amely augusztus 1-jéig létezett. Az ellenforradalmi rendszer nemzetgyűlése 1920. február 27-én elfogadta az 1920. I. törvénycikket „az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről”. Ez hatályon kívül helyezte a forradalmak intézkedéseit, s az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzó intézményét. Március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották: létrejött a király nélküli királyság.

IV. Károly természetesen nem tett le arról a szándékáról, hogy visszatérjen a trónra: ehhez a jogalapot a lemondó nyilatkozat formulájában találták meg, az ugyanis nem terjedt ki uralkodói mivoltáról való lemondásra. Itthon erős volt a legitimista párt, amelynek karlista áramlata kifejezetten „a törvényes király”, Károly visszatérésétől várta a történelmi revízió megvalósulását (a másik áramlatot a szabad királyválasztók képviselték). Az utódállamok és az antant nagyhatalmak ellenezték a Habsburgok restaurációját, maga a kormányzó pedig - bár korábban legitimistának tűnt - nem foglalt egyértelműen állást a kérdésben.

Károly végül cselekvésre szánta el magát: svájci száműzetéséből 1921. március 26-án hamis útlevéllel és álöltözetben Magyarországra érkezett. (Útját hallgatólagosan támogatta Briand francia kormányfő és a Vatikán, s megakadályozására nem tett semmit az angol diplomácia.) Az ex-uralkodó Szombathelyen, gróf Mikes János püspök palotájában szállt meg, és rögvest tanácskozást kezdett a közelben vadászó Teleki Pál miniszterelnökkel. Másnap Budapestre utazott, ahol találkozott Horthy kormányzóval, ám megbeszélésük eredménytelenül zárult, így még aznap visszatért Szombathelyre.

Szinte órák alatt kiderült, hogy a restaurációnak semmi esélye: az antant-hatalmak figyelmeztették Horthyt, hogy „nem tolerálják Károly visszatérését”, a szomszédos államok pedig a tiltakozás mellett részleges mozgósítást rendeltek el. (Mivel az exkirály nem írta alá a trianoni békét, esetleges újbóli trónra lépése nyomán uralkodói és öröklési jogokat támaszthatott volna az 1914-ben még Magyarországhoz tartozó területekre, s attól is tartottak, hogy megkísérelheti a Habsburg Birodalom restaurálását.)

Március 30-án Briand is cáfolni kezdte, hogy szerepe lett volna a puccsban, s április 3-án a nagyhatalmak közös jegyzékben szögezték le: nem tűrik a Habsburgok restaurációját. A belpolitikai színtéren is hamar tisztázódtak az erőviszonyok: Károllyal szemben lépett fel a hadsereg, a kisgazdapárt és az antant támogatását élvező Horthy is. Károly végül engedett a nyomásnak, április 5-én összecsomagolt és egy nappal később elhagyta Magyarországot: ezzel véget ért az első, húsvéti királypuccs. Az események nyomán kiéleződött Horthy és Teleki viszonya is, a kormányfő egy héttel később benyújtotta lemondását.

Károly az év folyamán még egyszer kísérletet tett a trón visszaszerzésére, ekkor azonban már nem bízott Horthy lojalitásában. 1921. október 20-án feleségével repülőgéppel érkezett Dénesfára, nem sokkal később Rakovszky István személyében miniszterelnököt nevezett ki. 22-én Sopronból vonattal indult Budapestre, menet közben sorozatosan tettek neki hűségesküt katonai helyőrségek és polgári vezetők, s szinte akadálytalanul jutott el Budaörsig. Természetesen most sem maradt el az antant és az utódállamok tiltakozása, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Csehszlovákia pedig katonai együttműködésben állapodott meg a királypuccs sikere esetére.

Erre azonban nem került sor: a budaörsi „csatában” október 24-én a Gömbös Gyula által vezetett reguláris hadsereg szétszórta a királypárti egységeket. Az exkirályt letartóztatták, Tihanyba vitték, majd november 1-jén átadták az antant megbízottainak. Károlyt Madeira szigetére szállították, itt is halt meg 1922. április 1-jén. A második királypuccs további következménye volt, hogy a Nemzetgyűlés az antant nyomására 1921. november 6-án kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, bár a királyság intézményét továbbra is fenntartotta.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

pápaság

• Avignoni fogságából hagyta jóvá a pápa az első magyar egyetem alapítását
• A török elleni harcot és a reneszánsz felemelkedését is támogatta IV. Sixtus pápa
• 10 tény a pápaság történetéből
• Valóban a nándorfehérvári győzelem hírét vitte a déli harangszó? 
• Minden eszközt bevetettek a Mediciek, hogy távol tartsák Bakócz Tamást Szent Péter trónjától
• Az ismeretlenségből lépett elő a történelem legközkedveltebb pápája
• Muszlimból katolikus, merénylőből II. János Pál csodálója lett Mehmet Ali Ağca
• Még merénylőjének is megbocsátott, emberséggel mutatott példát híveinek II. János Pál pápa
• Sosem járt Itáliában az első avignoni fogoly, V. Kelemen pápa