7+1 híres merénylet a történelemből
2024. május 15. 17:20 Múlt-kor
Korábban
A név kötelez
Az amerikai kormány ebben az időben elnökjelölteknek nem biztosított kiemelt védelmet. A Secret Service emberei csak az aktuális és az egykori elnököknek jártak.
Az ifjabb Kennedyt csak egy levitézlett FBI ügynök, William Barry védte két társával.
Robert Kennedy 1968. június 4-én nagy győzelmet aratott a kaliforniai előválasztáson. Az erről szóló hivatalos bejelentést négy órával az urnák lezárását követően tették meg, így a parti bőven átnyúlt a másnapba. Bobbyra még egy sajtókonferencia is várt az ünnepi beszéd után.
Az eredeti terv szerint a báltermen kellett volna áthaladnia, hogy további támogatókkal tudjon kezet rázni. Mivel csúszásban voltak, Fred Dutton, az egyik kampánysegítő azt javasolta, menjenek a konyhán keresztül a sajtó képviselőihez. Kennedy nem vitatkozott.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Barry és Dutton az elnökjelölt előtt mentek és tették szabaddá az utat. Bobby mellett ott volt egy szállodai alkalmazott is, Karl Uecker, aki végig kézen fogva vezette.
A tömeg nagyon sűrű volt, mindenki tolakodott, hogy megérinthesse az ifjabbik Kennedyt. Sirhan Sirhan is köztük volt. A merénylő egy jéggép mellől toppant elő.
Amikor a lövések eldördültek, Barry ügynök visszafordult, és arcon vágta Sirhant. Mások a férfi kezéből próbálták kicsavarni a fegyvert, de az közben folyamatosan lőtt, további öt embert megsebesítve. Kennedyt a földön egy Juan Romero nevű fiú istápolta.
A kettejükről készült kép ikonikussá vált. A szenátor ekkor még eszméleténél volt: “Mindenki biztonságban van, ugye?” - kérdezte, de 26 órával a merénylet után belehalt sérüléseibe.
Sirhan Sirhan Jeruzsálemben született egy keresztény vallású palesztin család gyermekeként. Erősen anticionista érzelmei jelentősen közrejátszottak tettében, amit szándékosan a hatnapos arab-izraeli háború első évfordulójára időzített.
A merénylet hangfelvételeit 2006-ban újra megvizsgálták: a digitális elemzés során 13 lövést számoltak össze. Sirhan Sirhan pisztolyában nyolc golyó volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 12. A középkor és a kora újkor kultúrája (művelődés és írásbeliség a középkorban, romanika, gótika, reneszánsz, barokk)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/773.jpg)
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap