7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Korábban
A legkorábbi nevesített orvosok között nők is voltak
Szakkara óriási régészeti lelőhely a mai Kairótól körülbelül 30 kilométerre délre. Ötezer évvel ezelőtt ez volt Memphisz ókori egyiptomi város nekropolisza, és itt található a világ egyik legrégebb óta álló épülete, a Dzsószer-piramis is. Egy ennek közelében fekvő sír elénk tárja egy bizonyos Merit Ptah képét, aki az egyik első név szerint ismert női orvos. Kr. e. 2700 körül élt, a síron található hieroglifák pedig „a főorvosként” írják le. Karrierjéről ezen kívül nem sokat lehet tudni, de a felirat bizonyítja, hogy az ókori Egyiptomban a nők is bírhattak magas rangú orvosi szereppel.
Körülbelül 200 évvel később egy másik női orvos, Peszeset nevét tették halhatatlanná fia, Ahethetep sírjában, aki főpap volt. Peszeset hivatalos címe „a női orvosok felügyelője” volt, ami tovább erősíti, hogy női orvosok nem csupán elvétve fordultak elő. Maga Peszeset vagy maga is orvos volt, vagy szervezésükért és képzésükért felelős igazgató. Habár az értelmezés és az idő által képzett korlátok megnehezítik Merit-Ptah és Peszeset napi munkájának rekonstruálását, úgy tűnik, a női orvosok széles körben tisztelt tagjai voltak az egyiptomi társadalomnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap