50 év után újra lesz rockfesztivál Miskolcon
2023. március 8. 11:28 MTI
Az 1973-as miskolci Rockfesztivál ötvenedik évfordulójára A Rock 50 legendája címmel újra rockfesztivált rendeznek június 10-én a borsodi városban.
![Generál](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62537.jpg?lavid=433675)
A Generál együttes és a Mikrolied vokál fellépése az 1973-as fesztiválon (kép forrása: Fortepan / Gyulain Gaál Krisztián)
Korábban
A magyar könnyűzene meghatározó eseménye
Fél évszázada, 1973. június 10-én tartották a miskolci Rockfesztivált, amely meghatározó eseménye volt a hazai könnyűzenei életnek.
A rendezvényt hazánk első fesztiváljaként tartják számon, amelyen a kor legjelentősebb előadói léptek fel – idézte fel Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-MMM-Velünk a Város) polgármester.
Bejelentette, hogy az 50. évforduló tiszteletére idén újra megrendezik a rocktörténetírók által csak „magyar Woodstock”-ként emlegetett fesztivált.
A városvezető a kultúra évének nevezte 2023-at Miskolcon, hiszen idén „kiemelkedő évfordulókat” ünnepel a vármegyeszékhely: a mai Magyarország első kőszínháza 200 éve nyitotta meg kapuit, a teátrumot több alkalommal is vezető, dinasztiaalapító Latabár Endre 150 éve hunyt el, 60 éve alakult meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar, 30 éve a Miskolci Bábszínház, és idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját a Miskolci Állatkert.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a város egyik kiemelt eseménye lesz idén a fesztivál 50. évfordulójáról való megemlékezés.
A Lovagi tornák terén az olyan népszerű zenekarok mellett, mint az Ivan and the Parazol, Péterfy Bori és a Love Band vagy a Bohemian Betyars, az ötven évvel ezelőtti fesztivál több résztvevője is ott lesz, köztük a P. Mobil, Török Ádám, aki a Mini Art-űrrel és Tátrai Tibor, aki új formációjával, a godfater.-rel lép színpadra, de az LGT-tagokat is felvonultató Zenevonat produkciót is hallhatja a közönség.
Rocktörténeti kiállítás is lesz
Fedor Vilmos polgármesteri megbízott elmondta, hogy június 9-én országos rocktörténeti kiállítás nyílik a Városháza aulájában, és nemzetközi fesztiváltörténeti konferenciát is rendeznek a magyarországi és külhoni korai rockfesztiválok történetéről a Városháza dísztermében.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![JFK](/ih0Ax/label/.cut-640x400/258.jpg)
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)