4500 éves, ritka építményre bukkantak
2016. augusztus 18. 09:54 MTI
Egy körülbelül 4500 éves ritka építményt fedeztek fel a régészek a dél-spanyolországi Sevilla tartományban lévő Carmona közelében. A Carmonában felfedezett építményhez hasonlóakkal általában az Alpok északi részén lehet találkozni, így igazi ritkaságnak számít a Spanyolországban találtak egyet.
Korábban
A tübingeni egyetem kutatói szerint a koncentrikus körökben futó árkok és barázdák alkotta építmény egy henge, vagyis csiszolt-kőkori emlékmű lehet, amely "rituális célokat szolgálhatott". A nagyjából hat hektáron elterülő építmény az i.e. 2200-2600 közötti időkből való, vagyis körülbelül 4500 éves és feltehetőleg vallási, vagy társadalmi szempontból lehetett fontos.
Az ásatási munkálatokat vezető Elizabeth Comlin szerint "egyedülálló és látványos" felfedezésről van szó, amely a területen feltárt más leletanyagokkal együtt azt mutatja, hogy a térség már időszámításunk előtt hatezer évvel is lakott lehetett, nagyjából kétezer évvel azután, hogy véget ért a legutóbbi jégkorszak. A szakember elmondta, hogy a Carmonában felfedezett építményhez hasonlóakkal általában az Alpok északi részén lehet találkozni, és "igazán ritkaságnak számít, hogy ilyen hatalmas és tökéletes példányra bukkannak Spanyolországban".
A koncentrikus körök közelében csontokat és ékszereket is találtak, amelyek mind az i.e. 2200-2600 közötti időkből származnak. A henge a csiszolt-kőkorban (neolitikum) épített, nagyjából kör alakú vagy kissé ovális, 20 méternél nagyobb átmérőjű, egy árokkal és az árkon kívül azzal megegyező irányban futó töltéssel körülvett területen épített emlékmű.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap