22 légi fotó, amely bebizonyítja, hogy dédszüleink sem voltak teljesen normálisak
2018. augusztus 15. 17:29 Múlt-kor
A „wind walking”, azaz a szeles séta a repülés hajnalának egyik őrült, ám annál felkapottabb mutatványa volt. A Vintage Everyday által összegyűjtött, 1920-as években készült képeket nézegetve rögtön felmerülhet az olvasóban a kérdés: volt valamilyen biztosíték, amely védte a pilótafülkéből kisétáló, kiugró, leereszkedő, a szárnyakon ülő vagy éppen teniszező embereket? A válasz pedig az, hogy olykor igen, ám a következő fotókon (és úgy általában az 1920-as években) nem.
Korábban
A legkorábbi ismert wind walkingezésre 1911-ben került sor, amikor Samuel Franklin Cody ezredes által tervezett biplánból kimászott a szárnyakra a 26 éves Ormer Locklear. A cél ekkor még nem a szórakoztatás volt, hanem hogy bemutassák a repülőgép stabilitását, vagyis hogy akkor sem történik semmi gond, ha a középvonaltól számítva több mint három méterre kisétál az utas a szárnyra. Egy másik történet szerint Ormer valójában az első világháború éveiben azért ment ki a szárnyakra, hogy egy mechanikai problémát hozzon helyre.
Az biztos, hogy 1918. november 8-án Locklear a Texas állambeli Barron Field közelében, hatalmas nézősereg előtt már a szórakoztatás miatt mutatta meg bátorságát, és helyezte át székhelyét a szárnyakra. Ez beindította a lavinát, és számos fenegyerek lépett fel hasonló mutatványokkal.
A nagyérdemű mulattatása mellett gyakorlati haszna is lett a wind walkingnak, ugyanis mindez lehetővé tette a levegőben történő tankolást, aminek köszönhetően sorra dőltek a repülés távolsági rekordjai.
Habár a nagy úttörő, Ormer Locklear 1920-ban egy baleset következtében meghalt, a show folytatódott. A mutatványosok már nem csupán kimásztak a szárnyra és onnan integettek, hanem szó szerint sétáltak a lemezeken, teniszetek, kézen álltak, leereszkedtek a kerekekig vagy a Mission Impossible-filmek látványvilágát megszégyenít módon szálltak át a mozgó repülőgépről autóra, vonatra vagy akár hajóra is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.