Halálos divattrendek II.
2014. szeptember 2. 12:02
"A szépségért meg kell szenvedni!" - tartja a mondás, amely azonban nem teszi hozzá, hogy az embernek, aki ősidők óta próbál lépést tartani az éppen aktuális trendekkel, nem egyszer az életébe került a divatos öltözködés.
Korábban
Égő krinolin
Az előző összeállításunkban bemutatott fűző miatt már szó szerint fuldokló hölgyeket a korszakos divat deréktől lefelé sem kímélte. A 18-19. században elterjedt krinolin célja gyakorlatilag az volt, hogy a hosszú szoknyák harang alakú, széles formáját biztosítsa, amit lószőrrel, valamint kemény, alig hajlítható acélhálóval értek el. Eltekintve a kényelmetlenségtől, valamint hogy a ketrecszerű ruhadarabban még az olyan hétköznapi feladat, mint a leülés is bonyodalmakkal járt, halálos veszélyeket is hordozott a keményített abroncs.
A korabeli divatdiktátorok valószínűleg nem gondoltak bele, hogy a heves szélrohamoknál kvázi vitorlaként funkcionáló szoknyába belekapó szél könnyedén felboríthatja a hölgyeket. Többször is megtörtént például, hogy a meredek partszakaszokon vagy a mólókon sétáló nőket egyszerűen belefújta a szél a tengerbe. Továbbá nem egy esetben számoltak be az újságok olyan esetekről, amikor a lovas kocsik küllői közé belegabalyodott a ruhadarab.
Sarolta belga királyi hercegnő az 1860-as években
A legextrémebb eset Henry Wadsworth Longfellow amerikai költő feleségével esett meg 1861-ben: a krinolint viselő hölgy éppen könyvtárukban egy asztal mellett olvasott fel gyermekeinek, amikor a gyertya lángja a papírlapon keresztül átterjedt a szoknyára, amely pillanatok alatt lángba borult. A férj hiába rohant, hogy eloltsa a tüzet vagy megszabadítsa az asszonyt a ruháitól, a krinolin szorítása nem engedett, szerencsétlen Fanny pedig belehalt súlyos égési sebeibe. 1863-ban a chilei Santiagóban egy templomtűz során több mint kétezren vesztették életüket, ugyanis bár a templomajtó nyitva volt, az asszonyok a széles szoknyájuk miatt csak lassan és igen körülményesen tudtak kimenekülni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap