Arany- és jádekincsek között aludta örök álmát a kínai király
2014. augusztus 5. 14:34 MTI
Műkincsekkel teli, több mint kétezer éves királymauzóleum feltárását fejezték be kínai régészek a kelet-kínai Csianghszu tartományban. A kínai archeológiai szaklap beszámolója szerint szakemberek csaknem ötéves munkájának köszönhetően az időszámítás előtt 128-ban elhalálozott Liu Fejnek, Csiangtu királyának sírját sikerült feltárniuk.
Korábban
A király mauzóleumában három központi sírra, tucatnyi kisebb kísérősírra, az akkori szokásnak megfelelően öt lovaskocsira és fegyverekkel teli kamrákra bukkantak - közölték a feltárásban legnagyobb részt vállaló Nankingi Múzeum régészei.
A király egy hatalmas jádekoporsóban feküdt, benne és körülötte számos arany, ezüst és jáde használati tárgyat találtak a kutatók. Ez alátámasztja a Liu Fejről szóló történelmi leírásokat, amelyek arról számoltak be, hogy a király rengeteget költött luxuscikkekre, társasági összejövetelekre.
A régi idők leghíresebb történésze, Szema Csien azt írta róla: Liu bálványozta a fizikai erőt és a bátorságot, tucatnyi palotájában mindennapos vendégek voltak a helyi "hősök" és az akár messziről hozatott góliátok. A király életét a luxus és az arrogancia határozta meg - írja Szema. A mauzóleumra a régészek előtt már számos sírrabló is rátalált, akik Liu Fej maradványait is elvitték, de a sírban így is nagyjából 10 ezer műkincset hagytak hátra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap