Hitler és Sztálin ismét Lengyelország ellen

2014. július 30. 12:36 Csernus Szilveszter

Korábban

D-nap után W-nap

Augusztus első napjára készen állt a Honi Hadsereg a felkelésre. 11:00-kor Otto Giebel SS-parancsnok magához hívta Fischer parancsnokot, mert az utcák már nem garantálták biztonságát. A felkelésre kitűzött W-óra ("wybuch", azaz a kitörés, kirobbanás ideje) még el sem érkezett, amikor Varsó Żoliborz negyedében egy csak „Marek" fedőnéven ismert százados egységével belefutott egy német járőrbe. A rejtett uniformisban és kabátjuk alatt gépfegyverrel felszerelkezett lengyelekre tüzet nyitottak, mire azok kézigránátokkal felrobbantották a német teherautót. A fegyveres felkelés elkezdődött.

16:30-kor Stahel riadóztatta a helyőrséget. A hangszórókon bejelentették, hogy a felfegyverzett civilek ellen kemény fellépés veszi kezdetét. A lakosokat sem kímélték: „bármely az utcán talált polgári személyre lőni fogunk" - idézi Norman Davies brit történész az eseményeket feldolgozó könyvében (A '44-es varsói csata. Bp., 2008.).

17:00-kor, a W-órában, a forgatókönyvnek megfelelően fehér-piros karszalagos felkelők vették tűz alá a németeket szerte a városban és támadták meg a kijelölt épületeket. A több mint 600 századba tömörült felkelők a mozgósításnak megfelelően kezdték meg a harcot gyülekezési pontjaikon. Az 50-100 fős századok sikeresen védték meg a város szűk utcáit és épületeit, de az ellenséggel ellentétben nem rendelkeztek nehéztüzérséggel és légvédelemmel (igaz, a Luftwaffe leterheltsége miatt alig vett részt a varsói csatában).

Az első napon sikerült elfoglalniuk a főpostát, a legnagyobb német fegyverraktárat, az erőművet és a vasútigazgatóságot. A siker szimbólumaként hamarosan fehér-piros zászló lengett a város legmagasabb épületén, a Prudentia Biztosítótársaság toronyházán. Az első napon 500 civil és 2000 lengyel katona halt meg. A legtöbb német a volt gettó területére (az előző varsói felkelés ott robbant ki 1943 tavaszán) ásta be magát. A felkelőknek állandó távírókapcsolatot csak másnap sikerült felvenniük Londonnal, ahonnan naponta kérték a várva várt segítséget, többek között a lengyel ejtőernyős-dandárt.

A németek dühödten reagáltak a felkelésre. Az SS birodalmi vezetője, Heinrich Himmler úgy érezte, kapóra jött a felkelés, hogy Varsót eltöröljék a föld színéről. A harcok elején jelentette Hitlernek: „Történelmi szempontból a lengyelek tette áldás. Most végezni fogunk velük... Varsót likvidáljuk, és ez a város, amely annak a 16-17 milliós nemzetnek a szellemi fővárosa, amelyik az utolsó 700 évben az I. tannenbergi csata óta elzárta az utunkat kelet felé, megszűnik létezni."

Augusztus 2-án Himmler parancsára végezték ki a Honi Hadsereg egyik megszervezőjét, Stefan Roweckit a Berlin melletti sachsenhauseni koncentrációs táborban. Maga Himmler augusztus 3-án érkezett meg a német és a lengyel főváros között félúton fekvő Poznańba, hogy beszédében a „faji határok kelet felé tolásának" visszafordíthatatlanságát hangoztassa.

Ugyanekkor a Führer Guderian tábornokon keresztül adott felhatalmazást Hans Franknak, a Főkormányzóság kormányzójának, hogy a felkelést minden lehetséges eszközzel igyekezzen elfojtani. A főként páncélosokból álló német felmentés már meg is indult a Visztula felé. Augusztus 4-ének éjszakáján a RAF Itáliából felszállt gépei utánpótlást dobtak le a varsóiaknak. Hatása leginkább lélektani volt, mert a felkelők érezhették: nincsenek egyedül. A főváros jelentős része ekkorra már a kezükben volt, de tudták: ha nem érkezik számottevő időn belül szárazföldi segítség, a túlerő eltiporja a Honi Hadsereget.

Augusztus 5-én Himmler a lengyel felmenőkkel is rendelkező Erich von dem Bach-Zelewski SS-Obergruppenführert küldte Varsóba, hogy vegye át a felkelők elleni harc irányítását. Ugyanekkor Frank főkormányzó már előrevetítette Varsó sorsát: „a felkelés elfojtása, vagy összeomlása után teljes elpusztításával fogjuk megbüntetni" [Varsót]. Az épületkárok és a fegyvertelen civil áldozatok száma már ekkor elképesztő méreteket öltöttek.

előző oldal következő oldal 3 / 4