A vörösterror 133 napja

Kuncz Aladár - öt év pokoljárás a Nagy Háborúban

2014. június 23. 12:05

Élet a fekete kolostorban

Egy szökési kísérletük volt. Néhány merész vállalkozó földalatti folyosón kijutott a kolostorból, két osztrák tengerész vállalta a várakozó hajó irányítását, de végül az ítéletidő, az evezők és a vitorla hiánya miatt nem tudtak elindulni, sőt, kis híján elsodorta őket az óceán. Kuncz, zsebében Assisi Szent Ferenc Fiorettijének francia fordításával, társaival együtt kénytelen volt visszaszökni a szobába, és újra átadni magát a végtelen várakozásnak.

Két év elteltével, 1916-ban a boche-okat átszállították Ile d’Yeu-re, egy, az óceánban jóval beljebb elhelyezkedő szigetre, melynek nagy része lakatlan, vad természet ma is. Főleg a nyugati partja, amit az óceáni szél állandóan ostromol. Egy római kori erőd romjai meredeztek a sziget nyugati szélén, de őket nem abba költöztették, hanem egy vizesárokkal körülvett földvárba, aminek falai között még további három évig tartott a rabság, a megaláztatás. Miközben a kontinensen folyt a vér, ők a dohos citadellában azon voltak, hogy közösséggé kovácsolódjon magyar, német, lengyel, román, cigány, és túléljék a megpróbáltatásokat.

Színdarabokat írtak, betanították a foglyoknak, elő is adták. Az osztrák banktisztviselő, Dr. Herz rájött a női szerepek játszása közben, hogy ki is ő valójában. Horváth cigány külön színházi zenekart szervezett, a színpadot, díszleteket maguk a foglyok készítették. „Az előkészületek, próbák sok időnket felemésztették, s nekünk nagy áldás volt ez, mert a téli hónapokban kibírhatatlanul sötét, nedves és hideg kazamatákban gyorsan, szinte észrevétlenül telt az idő.”

Persze azt továbbra sem tudták, hogy mennyi van még hátra. Reménykedtek, hogy hamar vége lesz, aztán ahogy az évek teltek, fokozatosan elfogyott a remény. A karácsonyt rendszerint azért tudták megünnepelni, mert Kuncz igazgatója a budapesti gimnáziumban, ahol tanított, gyűjtést szervezett, és a befolyt összeget elküldte a magyar foglyoknak. Az utolsó karácsonyon spanyolnátha ütötte föl a fejét és tizedelte meg az ile d’yeu-i foglyokat a nedves, penészes falak között.


Guillaume sergeant

A francia őrség nem bánt kesztyűs kézzel a foglyokkal. Ez alól egyetlen kivétel a köpcös Guillaume őrmester, aki civil életében pék volt és sokgyermekes családapa, és a sok gyerekére való tekintettel maradhatott a hátországban. Az ő idejében a kolostorban nincs fegyelem. A foglyok akár este tízig is énekelhetnek. „De Guillaume nem tudja, mit csinál. Ez a kövér, lesült képű, sűrű fekete bajuszú emberke olyan, mint egy nagy gyerek. Mindenen jóízűen nevet s mindenre azt mondja: „Je ’m en fous”. Magával sem törődik, de velünk sem.” A kolostor falain kívülre is elhallatszik a mulatozás. A falubelieknek nem tetszik a boch-ok viselkedése. Egyre-másra írják a feljelentéseket a prefektúrának, amiről egy ideig az őrmester nem vesz tudomást.  „… Guillaume nagyon derék ember. Eltréfálkozik mindenkivel…jól van a poroszokkal is. Egy ízben még fényképfelvételt is csináltatott magáról, amint a vár egyik boltíve alatt ölelkezve áll a német diákokkal s a két némettanárral. Később az életével fizetett meg ezért a képért. A közös kép és a fegyelem megsértése miatt büntetésből kiküldték a frontra. Indulása előtt ‒ karácsony éjszakáján ‒ még magához hívta az írót, akihez az alábbi szavakat intézte: „Tudom, mi az a Jézus, tudom, mi az a szeretet. Életemben sohasem bántottam senkit és kiküldhetnek százszor is a frontra, még sem fogok senkit sem megölni… Ezt akartam magának mondani és most igyunk egy pohár bort a szent, a boldog karácsonyestére.”  „mindjárt az első napokban elesett. Katonáit rohamra vezette, de maga nem nyúlt fegyveréhez, s úgy esett el, hogy a kezében szorongatott pisztolyból egy golyó sem hiányzott.”

Ekkor következett el Kuncz életében is a mélypont. Meglegyintette az őrület szele. Innen még vissza tudott térni, de tartalékai már kimerültek. Ha nem érkezik meg 1919 áprilisában a szabadulás híre, jó eséllyel foglal el ő is egy helyet az ile d’yeu-i temetőben. A szabadulás híre után még hosszú hetekig tartott, mire tényleg elindulhattak a szigetről Brest kikötője felé. Egy francia kisvárosban éjszakáztak, Challansban, az emberek bámulták a rongyos társaságot: „Ó szegények!, Ó, szegények!” – ismételgették. A szabadultakat követte egy férfi, mint később kiderült, Challans leggazdagabb polgára, és szóba elegyedett Kuncz-cal: „– Mondja, sokat szenvedtek, nagyon meggyűlöltek bennünket?

Elmondtam, hogy népeket, fajtákat gyűlölni nem tudok. A francia műveltséget, a francia népet továbbra is szeretem. Sokat szenvedett ez az ország, ami sok mindent megmagyaráz… De mindig érthetetlen marad előttem az a szokatlan gyűlölség, amellyel a hivatalos Franciaország az ártatlan magyar néppel viseltetett az egész háború alatt.”

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!