A vörösterror 133 napja

Kuncz Aladár - öt év pokoljárás a Nagy Háborúban

2014. június 23. 12:05

A hazatérés

A svájci határtól még vissza akarták fordítani a foglyokat szállító vonatot, pedig már jó ideje véget ért a háború. Végül megkegyelmeztek nekik, és a foglyok öt év késéssel begördülhettek a Keleti pályaudvarra. Kuncz harmadmagával elindult Budára Laczkó Gézához. A villamosmegállóban hozzájuk lépett egy kispolgár:

„A sovány kopott ruhájú úr még egyszer megnézett, végigvizsgált mindhármunkat, azután a zsebéhez nyúlt: – Szabad egy Duna cigarettával megkínálnom önöket?... A résztvevő hang, amelybe mintha a hazatérőket fogadó minden szeretet beleszorult volna, egyszerre felhasította lelkünk fásultságát. Arcunkon csak most folytak le a szomorú viszontlátás könnyei…”

A Párizsba érkezés örömkönnyeivel kezdődik a regény, és a viszontlátás szomorú könnyeivel ér véget. Közben tíz év telt el, és valóban jól érezte az elbeszélő a regény elején, hogy véget ért egy világ a háború kitörésével. Öt év szabadság a francia partokon és öt év nyomorult rabság a francia szigeteken fölemelte, majd lesújtotta az írót.

A regény kitűnő példája annak, hogyan válik egy sokszínű heterogén embercsoport az évek alatt közösséggé, és arra is, hogy egy addig semmi kiemelkedőt nem nyújtó, átlagos franciás műveltségű, érzékeny íróból hogyan érlel ki pokoljárása egy korszakos művet.

Filmre kívánkozó történet, az emberi kapcsolatoknak finoman ábrázolt hálójával. Pontos és aprólékos megfigyelések jellemzik az egyes szám első személyben megírt regényt, amely kordokumentum is egyben, fotókkal, grafikákkal, karikatúrával, amiket különböző nációjú művészbarátok készítettek a fogság évei alatt. A fekete kolostor a legnemesebb erdélyi emlékirat-irodalom hagyományait folytatja.

Ma is ott áll a citadella Ile d’Yeu szigetén, ahol Kuncz és társai raboskodtak. A bejárat mellett a vár történetéről van egy ismertető. Ezen egy fél mondattal megemlíttetik, hogy az első világháború alatt itt tartották fogva az austro-hongroise-okat, de ennyi. Kunczék kazamatájában, az 52-esben ma pétanque klub működik.   

Csender Levente írása az Irodalmi Magazin legújabb számában

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!